Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 9 (2003) 1-2. sz.

Figyelő - DÉR KATALIN: Két könyv Jézus példázatairól (Mártonffy Marcell: Az újszövetségi példázatok irodalma. Poétika és teológia. Kozma Zsolt: Jézus Krisztus példázatai)

rés, hogy a parabolikus kommunikáció lényege a megszólított, egyben kérdező hallgatók, olvasók és a kérdésre történettel visszakérdező megszólító „kölcsönös szabadságának méltánylása". Másként mondva, az új, poétikai szempontok bevezetésével nem az történt, hogy a korábbiaknál egyre jobb válaszok születtek a jelentés kérdésére, sokkal inkább a kérdezés előzetes feltevései változtak meg. A megértéshez elengedhetetlennek mutatkozott a műfaj dialogikus természetéből fakadó következmények mind mélyebb belátása; eszerint a megértés a párbeszéd közegében, alkalomhoz kötötten történik, s ebbe a közegbe lehetetlen eleve kész igazság birtoklásának tudatával vagy ilyesmit várva belépni. A példázat igazsága nem fixált diszciplináris tézis, hanem esemény-jellegű, és mint ilyen ellenáll annak az igénynek, hogy eszköz gyanánt, egyszer s mindenkorra megkaparintott hatalmi fegyverként újabb szituációkban legyen bevethető. A „tárgy", Isten Országa, esemény és cselekvés; a példázat nem beszéd az igazságról, hanem az igazság érvényre jutásának beszédeseménye, „a valóság újjáírásának érvényes modelljét" felkínáló beszédtett (uo.), ezért tartalom és forma, példázó kép és példázott dolog szokásos elkülönítése lehetetlen. Személyesen a magunk számára a kötet kiinduló princípiumát úgy összegeztük, hogy a dialógus-elv érvényesítése a példázatos beszédet a nyelv bűneset előtti, egyszerre hipotetikus és valóságos ősállapotának modelljeként mutatja fel, melyben a szó nem eszköze az igazságnak, hanem - maga az igazság. Mártonffy Marcell az Eíó'szóban ismerteti az itt érintett meggondolásokat és saját céljait. Az /. fejezet az értelmezés alapkérdéseit és a műfajpoétikai kiindulópontokat rögzíti. A példázatok, mivel nem a máskor szokásos módon, emlékezetből idézve hagyományozták át, hanem adott helyzetre aktualizálva újraírták őket, olyan hasonlíthatatlan egyedi alakzatok, amelyeknek a megértést segítő kontextusa körülhatárolhatatlan, organikusan növekszik és lezárhatatlan. Ahogy az értelmezés korról korra, olvasásról olvasásra megújul, az új értelmezések egyre újabb szövegeket vonnak be a textus látens hivatkozási mezőjébe, miközben a példázat (éppen megragadott jelentése) maga is módosítja, felülírja önnön kontextusának értelmét, egyszóval a jelentés végleges rögzítése lehetetlen. A példázatok közös jelentettje, Isten Országa, a basileia itt releváns jelentésében nem nomen rei, nem dolog, hanem nomen actionis, cselekvés: Isten országlása, uralma. Következésképp a befogadó, kép és jelentett, azonosság és különbözés határmezsgyéjén állva, nem kapja meg „a jelentés tömör véglegességét" (41) - jutalmul, amiért megfejtette a „Hasonlít a Mennyek Országa..." kezdetű és egyéb similék egyszer s mindenkorra adott tertium comparationisít; az olvasónak az elbeszélést nem dekódolnia kell, hanem, olvasási konvencióit félretéve, beleállva folytatnia, s ez mindenekelőtt a megértés töredékességének és a kérdezői státusnak a vállalását jelenti. Aligha lehet másként, hiszen a példázatok nem az Ország mint valami radikálisan „máshol" és „máskor" lévő terrénum rejtjelezett leírásai; Isten szavának, cselekvésének szabadságáról és felszabadító erejéről, az Országba kerülés és a bennelét váratlanul sikeres stratégiáiról szóló történések. A különféle rendszerező törekvések, Bultmanné, Harnische és másoké szintén notóriusán problematikusnak bizonyultak, még akkor is, ha a korábbi formális kritériumok helyett Jézus élettörténetének állomásait próbálták megtenni vezérfonálnak, mivel kiderült, hogy a parabolaanyag nem