Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 8 (2002) 3-4. sz.

Seminarium ecclesiae - GYŐRI L. JÁNOS: Gondolatok a korszerű magyar protestáns műveltség tartalmáról

• Hogyan állítható ma vissza a hallás/meghallás/engedelmesség készsége, amikor - különösen a médiák hatására - minden korábbit meghaladó mértékben a felszíni látvány veszi körül az embert? • Hogyan segíthető hozzá a ma embere ahhoz, hogy meghallja Isten megszólító hangját a szavak mérhetetlen hitelvesztése közepette? • Hogyan lehetséges ma lelki elmélyülés, amikor a tengernyi tudás, információ, hír akarata ellenére is felszínen lebegteti az embert? • Hogyan lehet megértetni a felvilágosult (azaz „nagykorú") emberrel az engedelmesség „kiskorúságának" mélyebb értelmét? Egyetlen rövid kérdésbe sűrítve az előbbieket, azt mondhatjuk, hogy nemcsak a mai magyar protestantizmus, hanem az egyetemes kereszténység legsürgetőbb kérdése ez: Hogyan szólítható meg egyáltalán a ma embere? Walter von Loewenich professzor A protestantizmus feladata a jelen szellemi szituációjában című tanulmányában úgy vélekedik, hogy a protestantizmust ma elsősorban nem a modernkedés veszélyezteti, hanem éppen ellenkezőleg, „az egyházi archaizmus", azaz az a törekvés, „hogy visszatekerjük az idő kerekét és visszalopakodjunk a 16. és 17. század tudati állapotába vagy éppen a 3. és 4. századéba".

24 Loewenich a múlthoz képest három pontban összegzi a jelen helyzet másságát. Szerinte először is a ma embere historikusán gondolkodik, azaz tudja, hogy a vallási, teológiai kifejezési formák történetileg változnak, s így nem hajlandó ezekről ma már a 16-17. század nyelvi kliséiben gondolkodni.

25 Másodszor: „A mai ember a teológiai kérdésekben reflektáltabban és kritikusabban gondolkodik, mint a korábbi századok embere." S végül „a mai teológiai és vallási gondolkodásunk sokkal kevésbé racionális (!), mint a korábbi nemzedékeké volt. Sokkal inkább tudatában vagyunk a racionális megismerés korlátainak."

26 Mindezekből az következik, hogy korunk embere nem tud mit kezdeni az előző századokban racionálisan megfogalmazott dogmatikai tételekkel, azaz az inkulturáció értelmében „fordításra" van szüksége. Loewenich végül azzal a gondolattal zárja eszmefuttatását, hogy „Ma elsősorban az egyházi dogmatizmus rejtett racionalizmusa akadályozza meg azt, hogy új út táruljon fel és nyíljék meg számunkra az igazi transzcendencia felé. A jelen protestantizmusának hagynia és engednie kell, hogy megérlelődjék benne a nyitottság képessége és az örökkévalóság igazi hangjára való odahallgatás képessége. így is kifejezhetjük ezt: A protestantizmusnak meg kell próbálnia egészen becsületesnek lennie."

27 Kemény, de igaz szavak ezek, s azért is idéztük hosszabban szó szerint, mert tökéletesen egybecsengenek azzal, amit a hallás/meghallás/engedelmesség reformációs örökségéről fentebb elmondtunk. A protestantizmus személyesen szólítja meg az embert Luther Márton lelkében a döntő átalakulás a világtól távol, Isten előtti magányban ment végbe. A reformáció szubjektív kiindulása korélmény, de benne gyökerezik a jézusi tanításban is. Korélmény, amennyiben a reneszánsz és a humanizmus kora „addig ismeretlen módon ébredt rá saját értékére, s ... az egyén elkezdett a saját útján járni".

28 A reformáció - s ennek nyomán a protestantizmus - a maga kérdését az egyes