Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 8 (2002) 3-4. sz.

Corpus evangelicorum - BATÁRI FERENC - GERELYES IBOLYA: Egy erdélyi gyűjtő emléke

Egy erdélyi gyűjtő emléke Sigerus Emil tárgyai az Iparművészeti Múzeumban Sigerus Emil maga írta meg családjának származástörténetét. A család a 16. század második felétől a 18. század második feléig Brassó egyik tekintélyes famíliája volt. Johannes Sigerus 1594-ben az országos politika szintjéig jutott: tagja lett annak a követségnek, amelyet Báthory Zsigmond indított Rudolf prágai udvarába. Városi tanácsurakon kívül három prédikátor is került ki a családból a 16-17. század folyamán; sőt, a hetedik ismert Sigerus - ugyancsak Johannes - az ezerhatszázas évek végén egy ideig a Fekete-templom orgonistája volt. A 18. század első felében a Sigerusok ötvösdinasztiaként váltak ismertté. Brassó irányításában továbbra is szerepet játszottak.

1 Petrus Sigerus a 18. század második felében Nagyszebenbe költözött, ismert patikus lett, s Erdély tudománytörténetébe

2 botanikusként írta be nevét. Az ő egyik unokája volt Emil (1854-1947), akiről írásunk szól, s aki a szász néprajztudomány és helytörténetírás kiemelkedő alakja. Sigerus Emil édesanyja Hochmeister-Iány volt, a 17. századig visszanyúló tekintélyes szebeni családból származott. Férje, Andreas Karl Sigerus városi főjegyző korán meghalt, s népes családot - hat gyermeket - hagyott árván. Emil kénytelen volt megszakítani gimnáziumi tanulmányait. Későbbi hatalmas tudását jórészt önképzéssel szerezte. Kezdetben egy ideig könyvkereskedéssel próbálkozott, aztán a Transsylvania biztosító-banknál talált munkát. Életviszonyai fokozatosan javultak, végül a bank igazgatójává is megválasztották. Munkabírása, intelligenciája lehetővé tette, hogy hivatali munkája mellett helytörténeti, néprajzi érdeklődésének is hódoljon. Két évtizeden át (1881-1901) az erdélyi Kárpát Egyesület titkára volt, s ebben a minőségében alapította meg a Kárpát Múzeumot,

3 amely 1885-től 1918-ig önállóan működött,

4 majd a Bruckenthal Múzeumhoz csatolták. Sigerus főleg a szász anyagi kultúra emlékeit gyűjtötte, s igen eredményesen. Számos publikációja jelent meg, szerkesztette a Siebenbürgisch-Deutschen Tageblattot. 1900-ban jelent meg Siebenbürgisch-Sächsische Burgen und Kirchenkastelle (Erdélyi szász erődítések és templomerődök) című könyve, amely a későbbiekben még számos kiadást ért meg. Nagyon fontosak a Nagyszeben történetéről írott munkái, most csupán a Chronik der Stadt Hermannstadtot (Nagyszeben krónikája, 1930) említjük. Néprajzi munkái közül kiemelkedik a Siebenbürgisch-Sächsische LeinenStickerei (Az erdélyi szász vászonhímzés). Ma is alapműnek számít. Több mint fél évszázadon át dolgozott anyagán; első kötetét 1906-ban adta ki. Nem lehet csodálni, hogy a bankár, helytörténész és néprajzos Sigerus Emil - ennyi