Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 8 (2002) 3-4. sz.

Corpus evangelicorum - BATÁRI FERENC - GERELYES IBOLYA: Egy erdélyi gyűjtő emléke

elfoglaltság közepette - végül nőtlen maradt. Egyetlen menyasszonyát elvitte a tüdőbaj. Két nővére nem ment férjhez, Emil velük élt az ún. Blaues Stadthaus (Grosser Ring 5.) második emeletén lévő nagy lakásban. Később egyik - férjét és fiát elveszített - fiatal unokahúga szintén hozzájuk költözött. A család történetének ez a korszaka - négy gyermektelen ember egy lakásban - szomorúan vetíti előre a szász nagypolgárság pusztulását. A harmincas években a szebeni gyerekek többször is látták a magas termetű, hófehér hajú Sigerus Emilt, amikor az akkori nemzeti ünnepen - május tizedikén - ablakából a román díszszemlét figyelte... 1944-ben - Románia kiugrása után - a rendőrség lefoglalta a Blaues Stadthaust. Sigerus Emil és unokahúga a szász egyház tulajdonát képező egyik házban húzódott meg. Az öregember időközben megvakult. Nyomorúság és nélkülözések közepette érte a halál. Mindvégig unokahúga gondozta.

5 Sigerus Emil személye magyar szempontból azért is fontos, mert az Iparművészeti Múzeum 1917-ben egy hatalmas, mintegy hatszáz tételből álló gyűjteményt vásárolt meg tőle. A múzeum történetében ez volt az egyik legnagyobb vétel. Ha Sigerus adományozó lett volna, ezzel a mennyiséggel a múzeum legnagyobb jótevői között lenne a helye. Fontosabb azonban, hogy az összeomlás előtt egy évvel - teljesen jogszerűen - az Iparművészeti Múzeum tulajdonába juttatott egy roppant jelentős anyagot. Mindazt, amit az erdélyi szász néprajz szempontjából hézagpótlónak ítélt, Nagyszebenben tartotta; de az igényes szász polgárság az évszázadok folyamán - különböző korokból és kultúrákból származó - iparművészeti értékek tömegét is fölhalmozta, s Sigerus, a kifinomult ízlésű gyűjtő, ebből az anyagból már jó lelkiismerettel adott el Budapestnek. Az 1917-es vétel tételszerű ismertetése kötetet - köteteket? - venne igénybe. Erre most természetesen nem vállalkozhatunk. Néhány kiemelkedő értékű műtárgy mégis alkalmas lehet arra, hogy az állomány minőségéről valamelyes fogalmat adjon. Választásunk elsősorban szőnyegekre esett, s nem véletlenül: tavaszi számunkban a szász templomok középkori - bronz - keresztelőmedencéiről olvashattunk, s a szőnyeg ugyancsak a szász templomok jellegzetes tartozéka. Igaz, nem hitelvi, hanem történeti okokból - mint majd látni fogjuk. S a néhány kerámia, amit a szőnyegekhez társítunk, a történeti ország területén szinte páratlan minőségű darab: méltó emléke a két világ határán élő evangélikus szász polgárságnak, s magának Sigerus Emilnek. Mányoki János Oszmán-török szőnyegek Az 1872-ben alapított budapesti Iparművészeti Múzeum fénykora a 19-20. század fordulója volt, korai anyagának jelentős része - köztük számos keleti szőnyeg - ekkor került a múzeum kezelésébe. Az 1914-ben kitört világháború elsősorban a múzeum gyűjtőtevékenységét korlátozta. A leromlott gazdasági helyzet ellenére 1916-ban Kutasi Radisics Jenő főigazgató megszerezte a szükséges pénzösszeget a nemzetközi szempontból is jelentős Sigerus-gyűjtemény megvételéhez. A fa, fém, kerámia, textil stb. tárgyak közt figyelemre méltó kilenc oszmán-török szőnyeg, melyekhez hasonló