Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 8 (2002) 3-4. sz.

Corpus evangelicorum - PÓSFAY GYÖRGY: Genfi arcképek

VI. A hatodik nagygyűlést 1977-ben, a tanzániai Dar es Salaamban tartották. Ez volt az el­ső alkalom, hogy a déli féltekén gyűltek össze a delegátusok. Az elnöki tisztre Joshiah Kibira bukobai püspököt választották meg, akit már 1971 óta ismertem. Első ízben Tokióban találkoztam vele egy érdekes - és sikeresnek nevezhető - missziói konferen­cián, ahol Kibira püspök elnökölt. Mivel azonban az LVSZ Egyházi Együttműködési Bizottságának is ő volt az elnöke, 1977-ig évente legalább egyszer összejöttünk (ugyanis a munkámról szóló éves jelentésemet ehhez a bizottsághoz kellett előterjesztenem). 1970-ben az LVSZ genfi központjában alakult egy szűkebb munkacsoport. Feladatai közé tartozott a Világszövetség latin-amerikai előadójának megválasztása. Erre a kö­vetkező évben is sor került, mert a korábbi előadó - egészségi okból - lemondott. Mivel engem a latin-amerikaiak nem jelöltek, a bizottság meghívott arra az ülésszakra, ame­lyen a kérdést megvitatták. Ekkor is Kibira püspök elnökölt. Legnagyobb csodálkozá­somra közölték velem, hogy az egyetlen szóba jöhető jelölt visszalépett, a többieket pedig nem tartják alkalmasnak erre a munkára. Fölkértek, hogy vállaljam el a jelölt­séget. Azonnal kellett döntenem. Figyelmeztettek: ha nemet mondok, a következő ülésig - kb. egy évre - betöltetlen marad a munkakör. Szabtam ugyan feltételeket, de igent mondtam. Majdnem egyhangúlag választottak meg. A mai napig sem tudom, ki java­solt engem, hiszen a nyolctagú bizottságból alig ismert valaki. Brazil elődömre gon­dolok, aki korábban többször is fölkeresett bennünket Caracasban. Szavazati joga ugyan nem volt, de valakit meggyőzhetett a bizottság tagjai közül - vélhetőleg magát Kibira püspököt. Mert később is mindig úgy éreztem, hogy Kibira nagy bizalommal tekint rám. Gesztusai rokonszenvéről tanúskodtak. Közös alkalmainkon, amikor ő prédikált, majdnem mindig engem kért a liturgikus részek megtartására, s hogy segítsek neki az úrvacsora kiosztásában. Bár 1973 előtt sohasem járt Latin-Amerikában, beszámolóim mindig nagyon érdekelték. S ha szűkebb vagy tágabb körben latin-amerikai kérdéseket vitattunk meg, súlyt helyezett arra, hogy először én mondjam el a véleményemet. 1979-ben az LVSZ Végrehajtó Bizottsága Brazíliában tartotta évi rendes gyűlését. Az elnök még Genfben kijelentette, hogy a gyűlés után szívesen meglátogatna néhány dél-amerikai tagegyházat. A főtitkár engem kért föl, hogy készítsem elő a programot, s majd kísérjem is el az elnököt. Kibira is ragaszkodott hozzá, hogy én kalauzoljam. Utunk elején érintettük a Pórto Alegre melletti Sáo Leopoldót, ahol a Brazíliai Evan­gélikus Egyház diakonissza-anyaháza van. Tájékoztattak bennünket a munkáról, majd megebédeltünk. Kibira püspök egy kis sziesztát javasolt. Az intézet lelkésze azonban zavarba jött, mert a 15-16 személynek csak nyolc szobát tudott a rendelkezésére bo­csátani. Az elnök megpróbálta megnyugtatni vendéglátónkat és azt mondta: „Akkor kettesével foglalunk el egy-egy szobát. Én magam sem tartok igényt külön szobára, a magamét szívesen megosztom Pósfay testvéremmel, kísérőmmel, a többiek pedig ma-

Next

/
Thumbnails
Contents