Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 8 (2002) 3-4. sz.
Figyelő - CSEPREGI ZOLTÁN: Erdélyi pietisták (Font Zsuzsa: Erdélyiek Halle és a radikálispietizmus vonzásában)
1095-1098 között), az a párbeszédes alkotás, mely szorosan összefügg a korábbi jelentéstani dialógus mondanivalójával is. A mű szerkezeti felépítésének leírása megkönnyíti a tájékozódást Anzelm szellemi érvrendszerében (204-210. o.). A száműzetés alatt írt mű a zsidókat és a muzulmánokat akarja meggyőzni a testben eljött Ige fontosságáról, mivel a keresztény megváltásfogalom tartalmazza a születés, a fáradság, a fájdalom és főleg a halál tényét, s ez méltatlannak tűnhet Isten végtelen bölcsessége és méltósága szempontjából. Innen származik a dilemma: vajon Isten képes-e vagy nem arra, hogy megváltásunkat másképpen vigye végbe. Ha nem képes, akkor nem mindenható, ha pedig képes, akkor nem bölcs (Cur Deus homo, I, 3). Ezen túlmenően megfelelő kifejtést nyer még az anzelmi satisfactio vicaria, Krisztus keresztáldozatának úgynevezett helyettesítő volta, mely a későbbi gondolkodókat is foglalkoztatta. A nyolcadik fejezet szorosan kapcsolódik az előzőhöz, mivel a Miért lett Isten emberré? alapján a zsidó-keresztény párbeszéd 11-12. századi problémavilágát tárja fel. Végül a befejező, a kötet címét is adó kilencedik fejezet az anzelmi esztétikai teológiát (nem összekeverendő az 1905-1984 között élt kiváló katolikus teológus, Hans Urs von Balthasar teológiai esztétikájával) világítja meg és ad a bizonyára a szerzőt is megigéző anzelmi gondolkodásról az olvasót a teológia útjára vezérlő, az értelmes Credo igazságainak kutatására irányuló további ösztönzést. Kránitz Mihály Erdélyi pietisták Font Zsuzsa: Erdélyiek Halle és a radikális pietizmus vonzásában. (SZTE Régi magyar irodalmi tanszéke, Szeged, 2001.) Az erdélyi művelődés és a hallei pietizmus kölcsönhatásának dokumentumaira, az összefüggések értelmezésére tett sikeres kísérletet Font Zsuzsa, figyelmét az első négy évtizedre (1695-1735) és a két nagy erdélyi etnikumra (magyar és szász) korlátozva. Bár elsősorban az evangélikus és református felekezettel foglalkozik, az unitáriusokra vonatkozó néhány adatot sem mellőzi. A szemle során igyekezett minél többet felhasználni az utóbbi két-három évtizedben örvendetesen sok új megközelítést tartalmazó német szakirodalomból (pl. Carl Hinrichs, Klaus Deppermann, Johannes Wallmann). Az új kutatási eredmények szembesítése az erdélyi szász és magyar érintkezések, fejlemények adataival világossá tette, hogy a Halle pietistáira figyelő erdélyiek eszmei orientációjában s gyakorlati lépéseiben az eddig sejtettnél több sajátosság, önállóság figyelhető meg. A lutheránusok azok, akik körében joggal kereshető a hallei pietizmus hatása. Figyelemre méltó azonban, hogy a nagyszámú találkozás ellenére kevesek esetében lehet jól dokumentálni e találkozás gyümölcseit, s e viszonylag kevés eset között is alig találunk példát arra, hogy valakinek a munkássága, valamely közösségnek a szellemi orientációja tartósan és egyértelműen tanúskodna a Francke-féle centrum iránti elkötelezettségéről. Az elemzett esetek kapcsán Font Zsuzsa felhívja a figyelmet arra, hogy a pietizmus e korai szakaszában az új eszmék támogatóinak, patrónusainak az erdélyi szászság körében szinte kizárólag a világi tisztségviselőket tekinthetjük. Éppen rajtuk ......,.,|..j'4,í...