Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 8 (2002) 3-4. sz.

Figyelő - CSEPREGI ZOLTÁN: Erdélyi pietisták (Font Zsuzsa: Erdélyiek Halle és a radikálispietizmus vonzásában)

tapasztalható meg az erdélyi szászságot ért szellemi hatások sokfélesége, s ezek nem kizárólagosan hallei eredete. A hallei pietizmusnak, de azután a Halléban már nemkívánatos radikális irányzatoknak a közvetítésében is, úgy látszik, Bécs, a birodalom fővárosa játszott ezidőtt nem elhanyagolható szerepet. Az új vallási áramlatok megismerése, továbbadása részben a világi vezetők bécsi kapcsolatai útján történt. Feltűnő, hogy a radikális pietizmus irányzatai is korán megjelennek Erdélyben. Andreas Teutsch és hívei igen valószínű, hogy már az 1710-es évek közepén elfordultak Franckétól az akkor már Halléban rég elítélt Petersen-féle „apokatasztaszisz pantón" tan felé. Erdély etnikai és felekezeti heterogenitása is hozzájárult természetesen ahhoz, hogy a hallei és pietista hatásokra különösen sokféle reakciót lehessen találni, jóllehet Font Zsuzsa vizsgálódása egyelőre nem terjedt ki a közvetett, áttételes recepcióra. A hallei egyetem világi tudományos teljesítménye iránti nyitottságban találkoztak ugyan evangélikusok és reformátusok, szászok és magyarok, de a vallási megújulási mozgalom hallei változatának a lutheránus egyház keretein kívül kevés nyomát látni. Valószínűleg az első két évtizedben remélt konfesszionális nyitás kétoldali kudarca is hozzájárult ahhoz, hogy a reformátusok lassan elmaradtak Haliéból. A hallei pietizmus és a református magyarok találkozásának kérdése azonban nem tekinthető ezzel lezártnak. A részben közös gyökerű lutheránus és református „új kegyesség" hatását bizonyára ki lehet mutatni magyar reformátusok meditativ autobiografikus szövegeiben, az egyházi énekköltészetben és a prédikációirodalomban. Font Zsuzsa kiemeli, hogy Erdély gazdasági, politikai és művelődési viszonyai, felekezeti helyzete semmiben sem hasonlítható össze a német protestáns tartományokban uralkodó állapotokkal (inkább a Kárpát-medence más, nyugati területei kínálnak párhuzamot). A lutheránus orthodoxia és a pietista csoportok viszályai - ott is, ahol élesen indulnak - mindenütt igen hamar megszűnnek, aktualitásukat vesztik, mihelyt előtérbe kerül a bécsi udvar erőltetett központosítása, s az erre is rálicitáló katolikus klérus általi közös fenyegetettség. Rendkívül gyorsan kerekedik felül így a sorsközösség a belső viszály érintettjein túl más, szintén egzisztenciális veszélybe került felekezeti közösségekkel. Ez a körülmény magyarázza, hogy a Pfaff-féle protestáns uniós törekvések is milyen gyökeresen más visszhangra lelnek térségünkben, mint bármely vegyes felekezetű német tartományban. Precíz dogmatikai egyeztetés, alkudozás, a hitvallási önállóság részleges feladása fel sem merül Magyarországon és Erdélyben, miközben a dogmatikai ügyekben változatlanul fő ellenfélnek számító unitáriusokat is bevonva alakítják ki a közös fellépés szervezeti kereteit, a bécsi ágensi hivatalt. És Erdély nincs távol attól, hogy a nyugati végekhez (Sopron, Pozsony) hasonlóan itt is végképpen érdektelennek minősüljön a pietista vallásháború: az 1720-as évek végére elcsitulnak az áldozatokat nem szedő ütközetek. Az egyházak próbálják megőrizni a megmaradás, a túlélés feltételeit, s egyre nagyobb áldozatok árán fenntartani külföldi kapcsolataikat. A szerző igen gazdaságosan építette fel kötetét: nem vette bele minden, e témában korábban megjelentetett tanulmányának megállapításait, ugyancsak mellőzte azon előzetes eredményeinek közlését, melyek alátámasztása még egyéb kutatásokat igényel, így az olvasót további olvasásra ösztönzi. Ezzel szemben az olvasó kényelmét