Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 8 (2002) 3-4. sz.

Rokon irodalmakból - SAÍT FAÍK ABASIYANIK két elbeszélése

- Akkor ne is mondd, hogy öljem meg. A nyulaknak is zörög a csontja, akár a mienk. - Hazaviszem, főnök, jó? - Vidd, legyen a tied. Emse? - Kan. - Piros a szeme? - Vérpiros. A bundája meg sötétszürke. Igen szép állat. - Hozd ide, hadd lássam! - Most nem tudok lemenni! Idekötöttem egy ághoz. Mikor lemegyek, majd viszem. - Csak vigyázz, nehogy megszökjön. - Nem lesz baj, szorosan kötöttem. Halkan közbeszóltam: - Van olyan kannyúl, aminek piros a szeme, Kalafat? - Nincs... Miért, ki mondta? - Nem te mondtad? - Azt mondtam, hogy a kannyúlnak piros a szeme? - Nem éppen így mondtad, de... mégis így értettem. - Mert nehéz a fölfogásod, kapitány - felelte. Körbepillantott: - Fickóóó! - ordította. Nagy messziről tompán hallatszott Sotiri hangja: - Mi van, főnök? - Neked semmi. - Felém fordult: - Mindjárt fölkel a nap, megkéstünk. Rendben van a motyód? Megmarkoltuk az evezőt: két párral is csak kínnal szeltük a Sivri előtti áramlást. - Micsoda vizek vannak! - nyögte Kalafat. Tízlépésnyire tőlünk teljesen sima volt a tenger, de körülöttünk forrani látszott. Kissé előbbre váratlanul pezsgés kavarta fel a nyugodt felszínt: áramlásnak tűnt. Csupán egy szempillantásig látszott, de aztán újra megjelent. Csak most valamivel távolabb mozdult meg a tenger vize. - Látod a makrélát? - kérdezte Kalafat. - Miért, ezek halak? - Fölül egészen piciny, ujjnyi, körömnyi vagy annál is kisebb törpehal; mögötte a makréla, amögött pedig ki tudja, mi lehet? A sirályok és a kárókatonák sebesen sorjáznak a haltömeg irányába, amely villódzik, kavarog, lemerül, aztán újra felszínre jön. A madarak a vízre szállnak, verdesnek a szárnyukkal, a mihálykák és a kárókatonák lebuknak a mélybe. Eleven reggeli a tenger színén: étvágyat szít. Minden élő lázban van. A kavargás már-már dínomdánom képét ölti, s alig nyilvánul meg a rejtett vadság. Millió élőlény millió élőlényt üldöz. A kék tenger felszínén szemmel nem látható kicsiny lények százezreit nyeldesi a nagyobb hal. Egyetlen makréla ezerszám nyeli azokat a köröm nagyságú halakat, amelyek ugyancsak ezerszám falták az egysejtűeket. A vízből felpattant hatalmas makréla nem hull vissza a tengerbe: a sirály már a levegőben elkapja, csőrében kétszer megcsóválja, hármat nyel, s félig elevenen küldi a begyébe. S mindannyiuk mögött egy kisebb tonhal, 3.1