Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 8 (2002) 3-4. sz.

Rokon irodalmakból - SAÍT FAÍK ABASIYANIK két elbeszélése

Másnap reggel, amikor halászni mentek, nem akartak fölkelteni. Otthagytak volna magamra. Mikor pedig este lett, Kalafat rákezdte: - Rajta, meséld már el a sirály halálát... - A sirály - kezdtem - talán háromlépésnyire volt. Éppen lenyugodott a nap. Kelet felől lassanként kékes sötétség áradt: előbb a sziklákra, aztán a kavicsokra, végül a testemre. Kalafat és Sotiri egymásra bámult: - És aztán? - kérdezték. Zavarba jöttem, elhallgattam. Elvettem a tűz széléről egy kagylót; citromot facsartam rá. Egy falat kenyérrel bekaptam. Sotiri elnyúlt mellettem. Almos szemekkel meredt az arcomba. - És aztán? - kérdezte. Kalafatra néztem; már behunyta szemét. - Alszol, Kalafat? - szólongattam. Nem válaszolt. Sotiri feléje fordult. Figyelemmel nézte: - Elaludt - állapította meg. - Nekem mesélj! - Ismertem a haldokló sirályt - folytattam. - Hiszen Tahir sirálya volt, aki most két hete halt meg. Különös sirály volt: nem sivítozott, mint a többiek. Csak fölült egy sziklacsúcsra, onnan figyelte Tahir csónakját. Aztán egyenesen a csónakba röppent. Az arcjátékból is értett a huncut: Tahir komor ember volt; ha nagyon kedvetlennek tűnt, nem ment oda hozzá. Csak távolról figyelte. Amikor derűsebbnek látta, a csónak farába telepedett. Tahir meg dobálta neki a halfejet, gerincet, silány apróhalat. Közben még beszélgettek is. Nem élhetett egymás nélkül Tahir és a madár. Amikor a hátszél napokig tartott és Tahir nem mehetett halászni, a sirály csak gubbasztott, a szemetesuszályokra oda sem nézett. Lusta volt? Vagy talán költő volt? Nem tudom... Nem sikerült a mesém: magam is észrevettem. Lassan mégis megvigasztalódtam. Parázs lett a tűz, feljött a hold. Ránéztem Sotirire: lehanyatlott a feje, ő is elaludt. Én egész éjjel nem aludtam. Koromfekete sirályok keringtek a hold alatt. Hajnal felé hajó haladt el: felénk lökte a mozdulatlan vizet és a kikötő fényeit. Milyen szép látvány volt így hajnaltájban! Felköltöttem Kalafatot. A hajóra mutattam: - Nézd csak, milyen szép, Kalafat - mondtam. - Te tényleg megbolondultál - mondta. Néhányszor megcsóválta fejét. Megint a hajóra pillantott, megint megcsóválta. Fejére húzta tépett kabátját, egészen eltűnt benne.