Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 8 (2002) 3-4. sz.

Rokon irodalmakból - JOUNI INKALA versei

A NAP EGY PILLANATA A nap egy pillanata. A fenyők magukba nyelték a naphosszat versengve éneklő madarakat. Kékülő este, nehéz bármihez is hasonlítani. Az ablak kőpárkányán szikladarabok a Földközi-tengerről. A könyv lapján kávéfolt tejút ja. Közelíteni próbál a köd, mint jó ismerős bejönni, de ma még az üveg túloldalán marad. A levegőben hangulat. Várakozás. Valahol fájdalom. Mintha az élet már többször is elindíttatott volna, de hallani még mindig nem lehet. BÁR ÍGY LEHETNE TÁVOZNI... Bár így lehetne távozni innen: pedálozva emelkedni föl az égbe! Úgy hajtunk kedvesemmel a vakító napsütésben a kerékpárúton, hogy elmondani nem lehet. A szél egyfolytában ölünkbe nyomul, hajunk lobog a levegőben, szinte a holdat súrolja. A szerelem folyamatos előzésben van. A feketerigók, a barázdabillegető s a kerti geze elmondják, honnan jövünk és azt is, hová tartunk mi mindannyian. Hanem amint az ismerős kontúrok pillanatra eltűnnek a szeme elől és bordái alatt nyugtalanul dörzsölgeti kezét a szív, elég egyetlen pillantás oldalt, maga mögé: ott van, ott az a szem, melybe egyszer bátorkodott belenézni épp csak futólag, s így nem kövezte mindjárt cafatokra. Igen, egyre ott van. Az út észrevétlen kiszalad alólunk, még szót váltani sem érkezünk. Arcunkat hamarosan felhők csiklandozzák. Zene hangzik föl, merőben más, mint amit itt ismertünk meg. Elünk, itt is életben vagyunk.