Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 8 (2002) 3-4. sz.

Rokon irodalmakból - JOUNI INKALA versei

alatti sötétségben. A villanygyertyák gyöngécskén világítják meg mindezt és a sok egyéb feltisztuló szenvedést, emlékeinkben élőt vagy elfeledettet. De emlékezni nem szűnünk meg. EGY ESŐS ESTÉN BACHOT HALLGATOM Dicsértessék Bach, a kéz, mely egy pillanatig még akkor is komponált, mikor a lélek elhagyta előbb az öregjohannt, majd Sebastiant is. Tiszteletére a szavak, mint billentyűk, egymás után hajtják meg fejüket. Mert amikor a zene köszöntve árad be a szobába, ölbe kell venni, mint a Szent Anya gyermekét. A világba érettünk születettet. A hegedűk, szopránok és basszusok barátként, rég várt, távollévő barátként közelítenek a bútorokhoz. És az elbeszélés, a fénylő és igaz, amely a hideg téli égbolt alatt épp az imént, a szénával bélelt jászolnál és a gyermeknél esett meg, lángot gyújt minden nyugalmas pillanatba. így ülünk még sokáig a szobában, hosszan, nagyon hosszan egymásnak visszhangozva. Bach és mi, többiek, mindannyian az ő imája.