Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 8 (2002) 3-4. sz.

Klasszikusokról - RAKOVSZKY ISTVÁN: Gondolatok Móricz Zsigmond Erdély-trilógiájáról

zolt szereplője. Az országvesztő fejedelemmel szemben ő nemcsak az építő-teremtő alkat megszemélyesítője, hanem az álszemélyiség ellenében valódi zseni is. Azonban ennek a zseniális politikusnak és nagy jellemnek - „Báthory-komplexusa" van. Bethlennek ez a különös érzelmi-eszmei megszállottsága rendkívül összetett élmény; a teljes mű gondolati kulcsa és szerkezeti alapmotívuma, amely hallatlan erővel és természetességgel kapcsolja össze a trilógia történelmi-nemzeti és lélektani-metafizikai vonatkozásait. A Tündérkertben, noha az előtérben Báthory Gábor ámokfutása zajlik, már főszereplő a székely főkapitány: Bethlen Gábor. Az olvasó sejti, hogy ő volt az, aki szürke eminenciásként trónra emelte „Gábris királyfit" (és ő lesz az, aki végül török segítséggel megfosztja hatalmától). Maga az újdonsült fejedelem is „királycsinálónak" tekinti a főkapitányt, aki e különleges helyzetére tekintettel engedheti meg magának, hogy üdvözlő beszédében emlékeztesse a trónra lépőt ígéreteire és feladataira. („Jól van. Azt véled, tavaly trónra ültettél, s most le akarsz szállítani a lóról?" - füstölög magában Báthory, a józan intelmeket hallgatva.) Azonban meghökkentő ellentmondás mutatkozik Bethlen békességre intő beszéde („...kis országnak más politikája nem lehet, mint veszteg ülni s gyarapodni polgári mesterséggel, amiben lehet...") és későbbi viselkedése között: meg sem próbálja Báthoryt visszatartani a szászok elleni vállalkozásaitól és a havasalföldi hadjárattól. Hosszú távon egyetért a fejedelem hódító terveivel, csak azt veti Báthory szemére, hogy nem eléggé módszeres és kitartó. Egyik fontos beszélgetésükben a fiatal fejedelmet egyenesen a lengyel királyságot is megszerző Báthory István és Bocskai fölé helyezi! („...Báthory Gábor Erdélyt a magyarság székhelyévé tette [N. B.: Bethlen múlt időben, befejezett tényként beszél a fejedelmi álmokról!], és a lába alá hajtotta a körülötte levő országokat: mint egy várat mutatta meg, és ennek a tartományai lettek az ő szemében az egész Magyarország odakinn, Oláhország, Moldva és Lengyelország... Ha elgondolom, hogy ezt meg is cselekszi nagyságod, akkor ez az Erdély ezekkel a tartományokkal éppen olyan kemény s sziklavár és olyan jól fundált birodalom, mint akármelyik Európába.") Nem lehet tudni, hogy ez az elképzelés végső soron Báthoryé, amelyet Bethlen ámulattal helyesel, vagy Bethlené, amelyet úgy sugall Báthorynak, hogy az a magáénak érezhesse. Mindenesetre Bethlen maga úgy érzi, hogy a nagy álmok a fejedelemtől származnak, őhozzá képest saját magát másodrendű személynek érzi. („...sajnálattal látta, de mindig mint második ember állott Báthory mellett: ennek ragyogó fantáziájától ő is kigyúlt, s szíve mély fájdalommal érezte, hogy milyen kár, hogy ez az ember sohasem fogja egyetlen koncepcióját sem végrehajtani.") Később fejedelemként Bethlen tervezi a törökök elleni nagy nemzetközi összefogást, majd a politikai helyzet változásával ő lesz az, aki - ellentétben a kudarcot valló Báthoryval - sikeres hadjáratot vezet a királyi Magyarországra és Csehországba. Szó sincs tehát arról, hogy a „nagy fejedelem" távlatilag is azt a kisország-elképzelést képviselné, amelyre Báthoryt intette abban a bizonyos beszédben. S nemcsak az ország felemelkedéséről - a saját fejedelmi nagyságáról is álmodik! De ezt az álmot nem érzi a magáénak; különös kisebbségi érzéssel Báthory Gábor személyéhez kapcsolja. A garabonciás fejedelem szelleme lebeg