Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 8 (2002) 1-2. sz.
A gondolat vándorútján - REUSS ANDRÁS: Vitázva a társadalommal és egymással
d) Az engedetlenség a lehető legpontosabban azt a törvényt vagy gyakorlatot vegye célba, amely lelkiismereti problémát okoz. e) Önmérsékletet tanúsítani az engedetlenségben a törvénytelenség veszélye miatt. A keresztény ember megteheti, hogy más tiltakozó megmozduláshoz csatlakozik, de ügyeljen arra, hogy ne azonosítsa magát olyan csoportokkal vagy egyénekkel, amelyek bár ugyanazon törvény ellen tiltakoznak, de nyilvánvalóan rossz indítékokból, vagy akik a mozgalmat saját, helytelen céljaikra használják fel. E szempontokat méltán tarthatjuk egy elképzelt politikai káté fontos részének. Mindeközben - olvassuk a jelentésben - a legnagyobb körültekintéssel kell eljárni, amikor az egyház tagjai egymást megítélik az összetett társadalmi problémákra adott különböző válaszaik tekintetében és a keresztény szeretetnek a sajátos emberi helyzetekre való alkalmazásában. Gyakorlati tanácsait a felvetett kérdésekre így foglalja össze: a) Nyilvános tüntetések önmagukban általában nem ellenkeznek a törvényekkel, s keresztények is olykor úgy érezhetik, a keresztény szeretet kényszeríti őket nyilvános tüntetésen való részvételre. b) A kormány felszólítása, hogy a sérelmeket orvosolja, általában törvényes eljárással történjék, amely megőrzi a nemzet békéjét és nyugalmát. Az igazságtalan törvény áthágása, ahogyan a polgári engedetlenség meghatározza, nem jelent szükségszerűen anarchiát, bűnöző szándékot vagy a törvények általános megvetését. Tanúsíthatja a törvény iránti tiszteletet és egy adott törvény érvényessége megvizsgálásának őszinte vágyát, hogy ezáltal az igazságosság nagyobb mértéke valósuljon meg. c) A keresztényeket ugyanakkor óva kell inteni: - a túlzott individualizmustól, amely melegágya a törvények és a törvényes eljárás megvetésének; - az anarchista lélektől, amely a lakosság egy rétegét szembeállítja egy másikkal; - az individuális jogok hangoztatásától mások jogainak hátrányára. Ha most, negyven év után magunk elé idézzük az akkori polgárjogi küzdelmeket, semmit nem érzünk e sorokban azok feszültségeiből. A kor kérdéséhez egyáltalán nem szól hozzá a nyilatkozat. Nem mond véleményt keresztény elvek, a Szentírás vagy a hitvallások alapján arról, hogy a polgárjogi küzdelmekben melyik oldalra kell állni. Nincsen Isten akaratára vagy tetszésére hivatkozó kész megoldása a problémára. Lehet ezt óvatosságnak nevezni és fogyatékosságnak tartani. Mégis Isten elé állít, és az egyház minden tagját, minden politikai különbözőség ellenére, együtt akarja tartani. Nem áldozza fel az egyházat, az egyházi közösséget egy politikai cél érdekében. Másrészt nem is az egyház álláspontját akarja diktálni, hanem a tagjait felszabadítani arra, hogy közösen keressék meg és harcolják ki maguknak azt az álláspontot, amelyet keresztény hitük alapján képviselniük kell.
