Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 8 (2002) 1-2. sz.

A gondolat vándorútján - REUSS ANDRÁS: Vitázva a társadalommal és egymással

tathatatlan tekintély. Lutheri józansággal vallják ugyanakkor, hogy az egyház sem lehet az állam eszményképe. Nem lehet a politikai kérdések megoldását Isten igéjéből közvetlenül kiolvasni, hiszen így Istennek a lelki és a világi kormányzását összekeverve, különbségüket feloldva a világ Urát világi úrrá alacsonyítanák. A szent egyházból pedig pusztán - ma így mondanánk - egy társadalmi tényező lenne, amely ezáltal éppen azt veszítené el, ami az ereje: az Isten kegyelmének evangéliuma a földi élet törvényévé válna, amely azonban nem képes szabadulást adni. Ezért államnak és egyháznak, valamint mindkettő tisztségviselőinek a maguk sajátos feladatát kell ellátniuk, és mindegyiküktől ezt kell elvárni. Ellenállásra int a nyilatkozat az olyan földi-politikai hatalomgyakorlással szemben, amely semmibe veszi az Isten igéjéhez kötött lelkiismeretet. A gyülekezeteket és pásztoraikat arra kéri, hogy a hitbeli közösséget többre becsüljék a politikai kérdésekben való egyetértésnél, a különböző politikai véleményeket pedig egymást megbecsülve és türelemmel hordozzák. Az irat tehát azt feltételezi, hogy az egyház tagjai adott esetben eltérő politikai véleményeket képviselhetnek és egymással össze nem egyeztethető politikai megoldásokat akarhatnak. Egyenes következménye ez annak, hogy a politikai kérdések megoldását nem lehet közvetlenül - azaz helyzetfelmérés és mérlegelés, vagyis gondolkodás nélkül - a Bibliából vagy a hitvallásokból kiolvasni vagy levezetni. Ezek a különbségek azonban úgyis elképzelhetők, hogy nem bontják meg az egyház és a gyülekezet egységét. Nyilván nem világnézeti vagy ideológiai kérdésekre kell gondolnunk, amelyek a jelenlegi magyar politikai ellentéteket igen jelentős mértékben meghatározzák. A német nyilatkozat harmadik fejezete óva int a kétféle kormányzás tanításának olyan félreértelmezésétől, amely a szükséges megkülönböztetést hamis szétválasztássá teszi. Ez a helytelen szétválasztás nemcsak elméleti lehetőség volt, hanem széles körben hatott és súlyos következményekkel is járt, de nem vezethető vissza sem Lutherre, sem az evangélikus hitvallási iratokra. Ezért arra szólítanak fel a püspökök, hogy a világi kormányzást és hivatást mindenki Istentől kapott feladatnak tekintse, amelyet Isten rendje szerint kell az embernek betöltenie. S megállapítják: nincs olyan földi rend, amely az Isten országát valósíthatná meg, végső soron azonban még az engedetlen embernek is Istent kell szolgálnia. A nyilatkozat ezen a ponton szakít azzal múlttal, amely a világi vezetőkre, a „felsőbbségre" úgy tekintett, mint akiknek a kormányzása minden további nélkül Isten rendjét és akaratát testesíti meg. A nemzetiszocializmus fájdalmas és végzetes leckéjére volt szükség ahhoz, hogy a teológiai gondolkodásban is hasson a reformátori felismerés: nem a kapott hivatal, hanem Isten igéje a mérték.

6 A nyilatkozat végül áttekinti, mit jelent mindez az egyház és a keresztények politikai felelősségére nézve: a) Politikailag is jelentős az egyház puszta léte, amikor emberek bűnbocsánatból másoknak megbocsátva élnek és hitükben felülkerekednek reménytelenségen és félelmen. b) Az egyház Isten igéjét hirdeti, amely magában foglalja Isten törvényét is, és alapvető iránymutatást ad s korlátokat szab. A törvényből látható, hogy kormányozni és engedelmeskedni Isten előtt kedves, de vannak esetek, amikor Istennek kell inkább engedelmeskedni, mint embereknek.