Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 8 (2002) 1-2. sz.

Seminarium ecclesiae - FAZEKAS BENEDEK - PARRAGH SZABOLCS: A Kölcsey Szakkollégium mint a protestáns értelmiség-képzés egy lehetséges modellje

Sokfelé elindulhatnánk innen, a pedagógiai vonatkozásoknál maradva, azonban idézzünk mégis egyetlen gondolatot John Dewey Democracy and Education című művéből, ebből a nagy hatású neveléselméleti munkából, amely segíthet megérteni, miért hiszszük, hogy a Kölcsey Szakkollégium alkalmas feladatának betöltésére. A sokat idézett passzus szerint: „nemcsak úgy áll a helyzet, hogy a társadalom átadás-átvétel [transmission] által, közlés-közlekedés [communication] által marad fenn, de joggal mondható, hogy átadás-átvételben létezik... Az emberek a közösen bírtak révén élnek közösségben; s a közösen birtokoltakhoz a közlés-közlekedés juttatja őket." Ennek eredményeként a nevelés új értelmet nyer a kommunikációs viszonylatokban értelmezve, ahogy Dewey fogalmaz: „Nemcsak azt mondhatjuk, hogy a társadalmi élet azonos a kommunikációval, de azt is, hogy minden kommunikáció (s ennélfogva minden valódi társadalmi élet) oktató-nevelő hatású." (Dewey, John: Democracy and Education. New York, 1976, 4-5. o.) Más szavakkal: a Kölcsey Szakkollégium struktúráinak kialakításakor nem csupán az a cél vezérelt minket, hogy az elméleti anyagra koncentráló egyetemi oktatást szakmailag is bizonyos szinten kiegészítő képzést biztosítsunk; ellenben hiszünk abban, hogy a mai fiatal értelmiségiek számára nélkülözhetetlen olyan gyakorlati tudás megszerzése, amelyre az egyetemen nem tehetnek szert, csakis élénk kommunikációs közegben, ahol részvételük minél hangsúlyosabb: döntéseik felelősségét ők maguk viselik. Célunk tehát olyan kommunikációs közeget létrehozni és fenntartani, amelyben tagjaink a kommunikáció gyakorlata során tehetnek szert az értelmiségi életükben szükséges hasznos tudásra; egyfajta technére, amely jellege miatt átadhatatlan „a tanár tanít, a diák tanul" elv által kialakított szerkezetű oktatási intézményekben. Reményeink szerint továbbá, és ez a hasonló szakkollégiumok nagy lehetősége, a Kölcseyben kialakult kommunikációs, kapcsolati rendszerek megtalálják a maguk közlekedését a közéleti protestáns értelmiségi társdalommal, és ez biztosíthatja egyedül a folyamatosságot a mindenkori múlttal és jövővel. Itt látható egyébként a mindenkori protestáns értelmiség felelőssége abban, hogy megtalálja és kialakítsa a maga kapcsolatát a felnövekvő, identitáskereső és tenni vágyó fiatal értelmiség tagjaival. Visszautasítva a párbeszédet a maga legnagyobb lehetőségét szalasztaná el, hiszen nincsen örökké élő generációs szemlélet, csupán gyengébb vagy erősebb kapcsolat a generációk között. S a mindenkori egyházi vezetésnek is szem előtt kell tartania a maga felelősségét: ezekben a fiatalokban áll az egyház jövője, a kisközösségek elemi egységeiből épül fel maga az egyház; ha tetszik: az egyház mi magunk vagyunk. Kezdettől fogva probléma volt, hogy mára a protestantizmus értékei - vagy összefoglalva, ethosza - nehezen megfogalmazhatóvá, megragadhatóvá lettek. Bár sokan használják sokféle célra a fogalmat, a tartalma nem éppen tisztázott. A Kölcsey Szakkollégium ilyen szempontból nem más, mint egy többirányú kísérlet ennek meghatározására, melynek során kifejezetten rá is kérdezünk egyes értékekre, de ennél talán még fontosabb, hogy a szakmaiságra koncentráló közösségi életünkben megpróbáljuk újra felfedezni és újra élni ezeket a mára már részben elhomályosulni, részben elöregedni