Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 8 (2002) 1-2. sz.

Seminarium ecclesiae - FAZEKAS BENEDEK - PARRAGH SZABOLCS: A Kölcsey Szakkollégium mint a protestáns értelmiség-képzés egy lehetséges modellje

oktatás-nevelés lényegét véti el ez az értelmezés, hiszen a nevelés nagy lehetősége és felelőssége éppen abban áll, hogy közösségbe szocializálva a fiatalokat szakmai és közéleti szerepek betöltésére teszi őket alkalmassá. Szakmai képzést legmagasabb szinten és teljes körűen csakis az egyetemek képesek adni. A Kölcsey Szakkollégium ezt felülmúlni nem tudja és nem is akarja, legfeljebb támogathatja tagjait műveltségük szélesítésével és szakmai ismereteik mélyítésével: tutorok, vezetőtanárok, nyelvtanárok biztosításával. A nevelés viszont, éppen amikor a felelősségteljes és önazonosság-tudattal rendelkező protestáns értelmiség kineveléséről van szó, inkább a kapcsolatrendszerek kialakítását, a gyakorlati ismeretek, az értelmiségi szerepek elsajátítását jelenti. Ezeket az ismereteket nem lehet elméleti tudásként átvenni, csakis a gyakorlatban, közösségben elsajátítani. Amennyiben az új, hitvalló és a közéletben nagyobb hangsúllyal jelenlévő protestáns értelmiség kinevelése a cél, az egyházak számára a fő kérdés, vajon milyen intézményi háttérrel lehetséges e célt elérni. Véleményünk szerint a legeredményesebb az együttlakó kisközösség lehet, ahol a közösség arculatának kialakítása, a feladatok vállalása és teljesítése lényegileg a közösség tagjaira hárul. Ez alapvetően más képzési forma, mint amit egy egyetem nyújtani képes, azt viszont hatékonyan kiegészítheti. A fentiekből nyilvánvaló tehát, hogy a diákautonómia nem valamifajta divatos luxus, melyet a Szakkollégium tagsága öncélúan igyekszik megvédeni, hanem sokkal inkább alapvető feltétele az eredményes munkának, melyet az e munka célja által meghatározott intézményi struktúra maga tesz elengedhetetlenné. Mindez pontosan mutatja, hogy az értelmiségi képzés véleményünk szerint két stratégiai pilléren nyugszik, amelyek egyike sem nélkülözhető, egymást azonban sikeresen kiegészíthetik: a szakmai képzést nyújtó egyetemen, és a szakmai elmélyedést illetve a közösséget és szocializációs közeget nyújtó szakkollégiumokon. Számos tanulmány hibája az, hogy elméleti alapvetéseit és következtetéseit befolyásoló és olykor meghatározó konkrét tapasztalataikról a szerzők nem számolnak be, s így nem válik nyilvánvalóvá saját pozíciójuk. Ezért pár szóban mindenképpen érdemes kitérnünk azokra a tapasztalatokra, amelyeket a Szakkollégium alapítása, illetve az azóta eltelt idő alatt, a szervezés folyamán szereztünk, illetve hasznos lehet ismertetnünk jelenlegi helyzetünket és terveinket. A Kölcsey Szakkollégium alapításakor egyik legmeghatározóbb élményünk az a szolidaritás és lelkesedés volt, amellyel a protestáns értelmiség tagjai támogatták kezdeményezésünket. A protestáns szakkollégium alapításának gondolata akkor már hoszszú évek óta jelen volt az egyházakban, ám addig nem történt konkrét előrelépés. Nekünk, alapítóknak a kezdetek óta fontos volt, hogy munkánkkal szem előtt maradjunk, s ne csupán pár, talán nem is eléggé tapasztalt fiatal ötletei alapján alakuljon ki a Kollégium, hanem szélesebb közösségi párbeszéd mentén. Kezdetben több alkalommal szerveztünk olyan egyeztető üléseket, ahol a támogatók lehető legszélesebb körét meghíva vitattuk meg, milyen is legyen a Szakkollégium felépítése. Ezen alkalmak során született meg Szervezeti és Működési Szabályzatunk, felvételi rendszerünk kritériumai, és egyáltalán, ekkor fogalmazódtak meg a Kölcsey arculatára vonatkozó elképzelések.