Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 8 (2002) 1-2. sz.

Corpus evangelicorum - KALLA GÁBOR: André Parrot emlékezete

kosabb a kora dinasztikus alkotásoknál, az izomkidolgozás részletei viszont arra utalnak, hogy nagyjából a lagasi Gudea szobraival egyidőben készülhetett, annál valamivel provinciálisabb műhelyben. Az ünnepi teremtől délre találjuk a hosszú folyosó mellett sorakozó élelmiszerraktárakat (I), ahonnan kanyargós úton lehetett elérni a tróntermet. A J-vel jelölt terület a magánlakosztályok (K és M) ellátását szolgáló gazdasági részleg helye. Az L területet Parrot iskolaként értelmezte, de ma már inkább királyi kincstárnak tartják. A vendégek elhelyezésére szolgáló N egység mellett egy érdekes fürdőt találunk, égetett agyag fürdőkádakkal. A kiterjedt felső emeleti traktusokról legfeljebb sejtelmünk lehet, de minden bizonnyal az M lakosztály felső részén kaptak helyet a királyi hárem helyiségei. A hatalmas történeti jelentőségű királyi archívumot eredetileg a két nagy udvar közti helyiségek egyikében őrizték. A nomádok kora Nincs a mezopotámiai levéltárak között még egy, amely olyan erővel világítaná meg a ókori Közel-Kelet nomádjainak társadalmát, életmódját és kultúráját, mint a mári palota archívuma. Ez nem véletlen. Szíria volt az otthona azoknak a nomád népcsoportoknak, melyek innen kiindulva a Kr. e. 24. századtól a 19. századig elárasztották az egész Folyóközt. Általában nem katonai erővel törtek be, hanem kis csoportokban, békésen vándoroltak a gazdag városok közelébe. Akkádul amurrúnak (amoritának), sumerul pedig martunak nevezték őket. A szó mindkét nyelvben a nyugati irányt is jelölte, de nem lehet eldönteni, melyik jelentés volt elsődleges: a nomádokat nevezték nyugatiaknak, vagy a nyugati irány kapta a nevét a nomádokról. Nyelvük nem került be az írásbeliségbe, de a személynevek alapján a sémi nyelvek ún. északnyugati csoportjába tartozott, ugyanúgy mint a héber és a föníciai. Az amurrúk nem egyetlen törzsbe tartoztak, hanem számos különböző csoportra tagolódtak. Mári környékén a Hana és a Jamina törzs volt a legerősebb. A nomádok és a városlakók (földművelők) általában egymásra utalva, egymással szimbiózisban éltek, ha ezt a sokszor kényszerű együttműködést gyakran ellenségeskedés törte is meg. A kétféle életmódot ugyanis nem teljesen ugyanabban az élettérben folytatták. A Folyóközben a földművelésre csak az öntözhető területeken volt lehetőség, ezekhez pedig a csatornák csak akkor tudták elszállítani a vizet, ha alacsonyabban feküdtek, mint a folyók ill. a nagy főcsatornák. A magasabban fekvő, időszakosan kiszáradó területeket csak az igénytelen, juhokat terelő, mozgékony nomád pásztorok tudták kihasználni. Ilyen térségek hosszan nyúltak el a mezopotámiai szántóföldek és városok zónái mellett, de legnagyobb kiterjedésben Szíriában, a nomádok „anyaországában" voltak megtalálhatók, ezért itt jelentették a legnagyobb problémát is. A két térség közelsége és a nagy, egybefüggő legelők hiánya miatt ezt az életformát „bezárt nomadizmusnak" nevezzük. Az amurrúk által képviselt, juhokra alapozott nomadizmus alapvetően eltért a ké-