Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 7 (2001) 3-4. sz.

A gondolat vándorútján - KARÁTSON GÁBOR: Jakob Böhme és a Föld Szíve

12 A Szellem és az Ember egyaránt a Föld Szíve; úgy tetszik, minden ezen a helyen dől el (ilyen értelemben a hely maga a Föld). Garma C. Csang, XX. századi buddhista tanító a keresztyénség és a buddhizmus közti különbséget többek közt abban látja, hogy a keresztyénség (a bibliai vallás) számára a Föld kiválasztott hely, csatatér, amelyen az Isten ügyéért folyó küzdelem eldől, míg a buddhizmus szerint a végtelen űrben számtalan világ és számtalan Föld van, és ha majd elpusztul a Föld, azok a lelkek, akik itt nem tudták megtanulni leckéjüket, áthelyeztetnek egy másik csillagiskolába. Ne firtassuk, ezúttal, helyesen értelmezi-e ezzel Garma C. Csang a buddhizmus térfelfogását (sok minden szól az ilyen interpretáció mellett, sok minden ellene is, például pathavíszannyá, a földtudat alapvető jelentősége a meditációs úton); Jacob Böhme mindenesetre, e szerint a különbségtétel szerint, pontosan ilyen (nem-buddhisztikus) keresztyénnek bizonyul. Bevezetőül jellemezni próbált térfelfogása szerint a „vannak más világok is" gondolata nemcsak blaszfémikus, hanem értelmetlen is - ami nem feltétlenül jelenti azt, hogy de facto ne létezhetnének valahol hasonló égitestek. Csak épp az erről való gondolkodás maga is már a házasságtörés felé vezet; „St. Martin szerint az ember első vétke a házasságtörés volt, amely, mivel asszony még nem létezett, a szellemi szaporító erővel való visszaélést jelentette." Ha Franz von Baader Föld és ember egyedülvaló voltát a házasság misztériumával jellemzi, az analógiát most Böhme értelmében kiegészíthetjük azzal: a házas felek fejében megfordulhat persze a gondolat, „talán mások is vannak így, mint te-meg-én", semmiképp sem törhetik azonban át saját centrális meghatározottságukat azzal a gondolattal (vagy hát, csupán, mint sajnos tudvalevő, a misztérium elvesztésének terhe mellett), hogy „ez a te-meg-én egy valaki mással létrehozható te-meg-éntől lényegében nem különbözik". Mert abban az értelemben, amelyben a házasság a „teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra" (a k'ien és a k'un) Eredeti Egységét jelenti, nincs másik te-meg-én; amennyiben viszont de facto persze van, mint kísértés létezik, Isten eltüntetéseként létezik, mint a Fényember fölrobbanása utáni helyzet létezik - mint maga a Feladat; amelyben, mondanom se kell, a „többiek" nem jelentenek semmi rosszat; épp ez a paradoxon a rotáció. Az a mondhatatlan szorongás, amely a figyelmesebb embert az ún. ökológiai krízis (katasztrófáról kell inkább beszélnünk) eseményeivel kapcsolatban elfogja, csupán Föld és ember legszemélyesebb összetartozásával magyarázható. Emberi lehetőségeinken belül - és ez Isten kegyelme - de facto sincsenek „más lakható égitestek"; ne feledjük azonban, hogy a „más földrészek felfedezése" az ökológiai bűnbeesés egyik leggonoszabb lépése volt. 13 így vár Jacob Böhme új Eget és új Földet, olymód, hogy a lélek és a Föld sorsát egymással összefüggésben látja; összefüggésben levőnek a halált is azzal, amit a Föld fokozatos felmorzsolódásának is nevezhetünk; összefügg egymással, talán ugyanaz mindkettő feltámadása is. (19,58-65:) „Kérdezhetné valaki: Hát mindhárom születés benne van a Földben? Bizony, az élet átkel a halálon: a legkülső születés a halál; a második az élet, amely a harag tüzében és a szeretetben áll; a harmadik a Szt. Elet. (...) Amikor azonban a harag benne lángra gyúlt, akkor a halálban meggyilkoltatott: amit nem úgy kell érteni, mintha teljesen halott volna; mert ho-