Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 7 (2001) 3-4. sz.
A gondolat vándorútján - KARÁTSON GÁBOR: Jakob Böhme és a Föld Szíve
vizsgálnunk, nincs-e igaza ebben), hogy a tér mineműségével s a szellemmel kapcsolatban (amely utóbbiról eddig „kevéssé és egyáltalán nem értette, ki volna ő") példátlanul új dolgokat hoz elő. Edmund Husserl Az európai tudományok válságában nem győzi bírálni a Galileivel kezdődő mechanisztikus természetszemléletet; de mindmáig sem figyeltünk fel igazán Böhmének a redukcionista temészettudománnyal egy időben kibontakozó, de vele élesen szembenálló kvalitatív teozófiájára (nem tudom, az ökozófiáról beszélő Arne Naess 2 ismeri-e Böhmét; ha ismeri, valószínűleg öröme telik benne). Hiába Einstein, hiába újabb térelméletek, a nagy Útelágazás óta változatlanul a böhmei tér (élmény) hez képest külső pályán haladunk. A böhmei térrel azóta sem foglalkozott senki: a viták többnyire arról folynak, a tőlünk függetlenül létező objektív valóság ilyen vagy olyan természetű-e. Pedig nem valami különcégről volt benne szó: mint Böhme tere Galileiétől vagy Newtonétól, úgy különbözött már Albrecht Altdorfer (1480 k.-1538) festői tere is az itáliai mesterekétől. Altdorf er képeinek örvénylő terei persze nem azonosak Böhme krisztocentrikus terével; de amaz a firenzei centrális perspektíva racionalisztikus terétől, emez a racionalista teológia terétől hasonló módon tér el. Szokványos (hivatalos) térfelfogásunk (ha nem eleve a fiktív A és B pontok közt feszülő távol ságfogalomra épül) a megfigyelő szubjektumtól terjed ki a világűr végtelenje felé; a böhmei tér viszont a teljes jelenvaló emberből robban be az istenség benső születésébe. Folytonos, állandó detonáció, nem statikus lét, mint Piero della Francescánál mondjuk, hanem a teremtés második pillanatától fogva maga a krízis. (Ha fölismerjük is, hogy a krízis a teremtés második pillanatától kezdve teljes súlyával jelen van, bízvást örülhetünk annak, visszatekintve, hogy volt olyan időszak, mint Piero della Francescánál és már a görög klasszicitásban is, midőn az ember két lábával állhatott a Földön; észrevesszük azonban azt is, hogy e kezdeti krízis napjainkban ismét s egyre élesebben kirajzolódik; és nekünk a saját korunkkal kell valamit kezdenünk.) Azoknak a hívőknek, akik, például, valamiképpen komolyan veszik (vagy szeretnék komolyan venni) Urunk színeváltozásának eseményét, fontolóra kellene venniük, a maga transzparenciájában az a newtoni helyett nem sokkal inkább a kataklizmatikus böhmei természetfogalomnak felel-e meg. Az persze akkor is csak az egyik szem lesz, metaforikusán szólván, a newtoni mellett; mintha két szemmel néznénk a világba. 6 „Az emberek csupa-öröm kapuja (21-30) Lásd, így szól a Szellem a Szóban, aki a Föld Szíve, aki fölkél a maga Egében az élet világos villámában, akivel szellemem a maga megismerésében összetalálkozik, és aki által e szavakat írom: Az ember a Föld magvából, egy együvé-testesült masszából csináltatott („értsd a Föld mátrixából, ahol kettős a szem, az egyik ISTENben, a másik ebben a világban, 3 princípiumból") 1 és nem a haragból, hanem a Föld születéséből, mint a Földnek valamely Királya vagy Szíve, s a csillagszületésben a szeretet térfelében állt; de hozzátapadt a harag, azt le kellett volna vetkeznie, mint a gyümölcs vétkezi le a fa keserűségét."
