Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 7 (2001) 3-4. sz.

Seminarium Eccklesiae - SÓLYOM JENŐ: Gondolatok egy magyar evangélikus egyetemről

egyházaknak azonban lehetőségük sem volt arra, hogy a fent említett első modellnek megfelelően létrehozzák a maguk felsőoktatási intézményeit. Csak annyit engedélyeztek nekik, hogy lelkészképző intézményeik fennmaradhattak, de azok sem egyetemi rangban, bár később az egyetemi doktori cím odaítélésének lehetőségét visszakapták. A rendszerváltozás után választás elé kerültek az egyházak, hogy megpróbálnak-e visszatérni a második világháború előtt kialakult modellhez, vagy saját felsőoktatási intézményt hoznak létre. Az első szabad kormány idején - úgy látszott - az első változatra is lett volna fogadókészség az egyetemek részéről. A két legnagyobb történelmi egyház mégis másként döntött. A katolikus egyház számára talán elég természetes volt az önálló egyetem alapítása, hiszen mint láttuk, egy Nyugat-Európában sem ritka példát követtek. Talán meglepőbb, hogy a református egyház is ezt az utat választotta. Létrehozták a maguk egyetemét, ahol a hittudományi kar mellé bölcsészettudományi, majd jogi kart is szerveztek. A Pázmány Péter Egyetemen az informatikusok képzése is beindul, a református egyház pedig egy tanítóképző kart is átvett. Az evangélikus egyházban, az első időben inkább arról gondolkodtak, s tárgyaltak elég komolyan, lehetne-e egy állami egyetemhez, történelmi okok miatt talán a pécsi egyetemhez, földrajzi okok miatt viszont inkább a budapestihez csatlakozni. Később azután felülkerekedett az a meggyőződés, talán éppen néhány nyugat-európai egyetemen szerezhető tapasztalat alapján, hogy egy állami egyetem keretében csorbát szenvedhet a hittudományi kar egyháziassága. Az események tehát azt mutatják, hogy Magyarországon nem történt meg a visszatérés a korábbi modellhez, hanem inkább a másik modell irányában történt elmozdulás. Ezt felismerve nem lehet abszurdnak tekinteni a felvetést, hogy az evangélikus egyháznak is komolyabban kellene foglalkoznia - a lelkész- és hitoktatóképzésen túlmutatóan - egy saját egyetem megindításával. Próbáljuk meg ezért számba venni, mi is kellene egy egyetemhez! Mi kell egy egyetemhez? Egészen tömören azt mondhatjuk: ahhoz, hogy egy egyetem elindulhasson, szükség van hallgatókra, oktatókra és épületre a megfelelő infrastruktúrával, ahhoz pedig, hogy működni is tudjon, sok pénzre. Ismét egy kicsit körülnézve a világ általam ismert részén, az a benyomásom, hogy egy átlagos méretű egyetemhez egy milliós nagyságrendű közösség tud kellő hallgatói létszámot és szellemi hátteret biztosítani. Magyarországon az evangélikusság ennek talán a harmadát teheti ki. Tehát ha minden továbbtanulni szándékozó evangélikus erre az egyetemre jelentkezne, akkor is kisebbségben lennének. Ez önmagában nem lenne baj, hiszen középiskoláink között is több olyan van, ahol az evangélikusok kisebbségben vannak. Létjogosultsága viszont csak akkor van egy ilyen intézménynek, ha valami többletet tud nyújtani szellemiségben vagy oktatási színvonalban, például vonzó oktatók személyével. Ahhoz, hogy egy egyetem megkapja a működéshez szükséges engedélyt, az akkreditációt, mely a diploma állami elismerésének a biztosítéka, szükség van megfelelő szá-