Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 7 (2001) 3-4. sz.

Corpuse evangelicorum - REUSS ANDRÁS: Berggrav oslói püspök teológiájának fő vonásai...

tény, de a győzelem Istené. Isten szuverenitása kétségen kívüli; az ellenállás is. ... Isten benne áll, egyúttal azonban fölötte. Ez nem »tan«, ez paradox. Ezt hitben ragadjuk meg. ... Luther gondolatmenetében: Ha e világ fejedelme nem képes kárhozatra juttatni, akkor valójában szánalmas ..."

16 A fentiek elégséges módon illusztrálják és igazolják is, hogy az egységes keresztyén fellépés létrehozása Berggrav oldalán sokkal mélyebben gyökerezett, mint valami diplomáciai sakkhúzás, netán ügyes kompromisszum. Az ő integráló alkatában

17 adva volt a készség a különböző irányzatoknak nemcsak megszólítására, hanem megértésére és megértetésére, s persze meggyőzésére is. Ervei olyan hatásúak voltak, hogy püspöktársai vagy helyettesei, valamint az állami és a gyülekezeti teológiai fakultás professzorai nem kényszeredetten, hanem szabadon álltak mögé. A Hope és Hallesby által képviselt irányzatoknak - nyilván a múlt éles vitái miatt - nehezebb volt ezt a belső egységet elérniük.

18 Alkati és lélektani, vagy teológiai irányzatok egyeztetésénél is lényegesebb, hogy Eivind Berggrav püspök felismerte: a kezdődő harc nem pusztán az egyház szabadságáért folyik, hanem az igazságért és igazságosságért. S az elválasztó vonal nem az egyház és a világ között húzódik, hanem azok között, akik az igazság és igazságosság elvéhez való rendíthetetlen ragaszkodást szent kötelességnek tekintik vagy nem tekintik annak.

19 Az egyházon túlmutató nagy ügyek pedig, amelyekért az egyháznak már érdemes a sorompók közé állnia, nem sokáig várattak magukra. A jogrend, az ifjúság nevelése és a szülők felelőssége, az igehirdetés témái, valamint az államegyház voltak azok a legfőbb területek, amelyeken a norvég egyház elszánt küzdelmét a továbbiakban folytatta. 1. Az egyház 1941 elején látta először szükségesnek elvileg is tisztázni az államhatalommal való viszonyát az egyházügyi főosztályvezetőnek küldött tiltakozásokban, majd válasz híján ezek közreadásával egy pásztorlevélben.

20 A püspökök leszögezik, hogy a norvég egyház a norvég állammal, mint jogállammal áll viszonyban. Alapvető kérdés tehát, hogy az állam eleget tesz-e jogi és erkölcsi kötelezettségeinek. Megállapítják a püspökök, hogy ennek megvalósulását kétségessé teszik a nemzetiszocialista rohamosztagok erőszakos cselekményei és ezeknek eltűrése, sőt, támogatása a rendőrség által. A bíróságok függetlenségét oly mértékben csorbították, hogy a legfelső bíróság tagjai nem láttak más kiutat, mint a lemondást. Ezzel a püspökök körlevele szerint olyan jogbizonytalanság következett be, amely megkérdőjelezi a jogállamiság meglétét. S harmadszor, egy rendelkezéssel nem ismerik el a lelkészek elkötelezését a gyónási titok megőrzésére. Elismerik, hogy az egyháznak nem dolga, hogy az állam rendjét megszabja, de feladatuknak tartják, hogy szóljanak, ha az állam nem tölti be hivatását, ti. nem a jogot, igazságot és jóságot valósítja meg. Ez nem értelmezhető úgy, hogy az egyház beavatkozik a politikába, mert ez az egyház kötelessége, amint az is kötelessége, hogy szavával a népet visszatartsa az erőszaktól és igazságtalanságtól. A norvég püspökök Berggrav vezetésével a felsőbbségről szóló lutheri tanításnak, amelyet sokszor egyoldalúan úgy értelmeztek, hogy teljes mértékben lojálisnak kell lenni iránta, így kissé, mégis jól érzékelhetően új irányát fogalmazták meg. Nem új ez az irány, ha figyelembe vesszük, hogy az Ágostai Hitvallás 16. cikke is említi: „Istennek kell inkább engedelmeskedni, mint embereknek" (ApCsel 5,29). Érthetetlen módon, 3Q