Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 7 (2001) 3-4. sz.

Corpuse evangelicorum - REUSS ANDRÁS: Berggrav oslói püspök teológiájának fő vonásai...

jó négyszáz évig mégis alig akadt ilyen helyzet. A norvég egyházi harc az ellenkezőjének ritka példája. Berggravnak a Lutheránus Világszövetség második világgyűlésén (Hannover 1952) tartott előadását ezért követte nagy ellenkezés és értetlenség még német teológusok részéről.

21 Az új azonban nemcsak annyi, hogy egy adott ponton az „inkább Istennek" helyzete áll fönn, hanem ennek indoklása is: az a jogrend, amelyet az egyháznak hirdetnie, az államnak megvalósítania kötelessége, nem meghatározó törekvése az államnak. Egyáltalán nem arról van szó, hogy egymással küzdő felek, szociális partnerek, társadalmi erők állnának vitában egymással. Azt az isteni jogrendet kérik számon a püspökök, és annak a jogrendnek a védelmében szólnak, amelynek az állam is, az egyház is - mindegyik a maga módján - alá van rendelve. 2. A küzdelemnek ebben a szakaszában az igehirdetések szabadsága és tartalma lett további vitatémává. A nemzetiszocialista kormányzat beleszólása az egyház legsajátosabb feladatába a rádiós istentiszteleteknél kezdődött: először csak azt igyekeztek elérni, hogy az egyházi imádságban ne említsék a királyt és kormányát, majd az igehirdetések tartalmába is kezdtek beleszólni. Az egyházügyi főosztály - a lelkészek által csak „szájkosár-rendeletnek" nevezett iratában - a legnagyobb óvatosságra intette a lelkészeket, mert a prédikációkkal kapcsolatosan „a jövőben a panaszokat alaposan kivizsgálják és esetleg államellenes propaganda kísérletének minősítik" azokat. Ezért legyen igehirdetésükben előtérben az, ami az evangéliumban a „lelki építést" szolgálja és megfelel annak, ami örökkévaló, és ne érintsék azokat a kérdéseket, amelyek „az ország sajnálatos politikai meghasonlásához" kapcsolódnak.

22 Az oslói püspök itt sajátos eszközhöz folyamodott. 1941. április 27-én „Kedves Henrik!" megszólítással magánlevélnek álcázott, aláírás nélküli körlevelet adott ki, melyben válaszolni igyekezett a kihívásra. Lutherre hivatkozik, akinek a számára Isten igéje aktuális volt, egyáltalán nem csak lelkileg építő. Ha Isten igéjének aktuális tartalmát elhagyjuk, ha az örök ige nem világítja meg az aktuális helyzetet, akkor az ige múzeumi tárggyá válik: „Különös kísértés ez: arra csalogatva, hogy »központosan« a Megfeszítettet és értünk történt kiengesztelését hirdessük, félrevezetnek arra, hogy ennek a megfeszített Úrnak a mai bűnösök felett mondott dorgáló beszédét eláruljuk."

23 Néhány héttel később a püspökök körlevele határozottan leszögezi, hogy az igehirdetés tartalmába senkinek sincs joga kívülről beleszólnia: „Az egyháznak megvan a maga rendje, amelytől nem lehet eltérni anélkül, hogy az egyház lényegét és az ige szabadságát el ne játszanánk. Ehhez a rendhez hozzátartozik az ügyelés az igére és a szentségekre, amely egyedül az egyház illetékessége az erre rendelt és elkötelezett felvigyázók által."

24 A lelkészeknek nem szabad arra gondolniuk, hogy ők az állam kenyerét eszik, vagy hogy az állam rendelkezésére kell állniuk - írta kedves Henriknek Eivind Berggrav. Ha ez a gondolat foglalkoztatja őket, akkor nagyon messzire eltávolodott központi és igazi lényegétől a norvégiai egyház.

25 3. Megint újabb front nyílt az egyházi harcban 1942 februárjában, amikor - már Quislingnek a német birodalmi biztos, Terboven által a Norvégiában addig ismeretlen miniszterelnöki tisztségbe való beiktatása után - törvény írta elő minden 10 és 18 év közötti fiú és leány belépését a nemzetiszocialista ifjúsági szervezetbe. Tilta-