Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 7 (2001) 3-4. sz.

Corpuse evangelicorum - REUSS ANDRÁS: Berggrav oslói püspök teológiájának fő vonásai...

évig börtönben is ült. Az „eretnek" Hauge irányzata itt jelenik meg először pozitív hangsúllyal az igazi reformátori irány mellett, az államegyház püspökének jelenlétében. Felbecsülhetetlen történelmi jelentőségű pillanat ez Norvégia egyháztörténetében! Nem kis része volt ebben a liberálisnak tartott Berggrav püspöknek, aki a haugiánus vonalat a következőképpen határozta meg: „a hatékony hit vonala, a hitvalló élet, az engedelmeskedő keresztyénség, az ébredés és a biztos járás egészséges kombinációja, a laikus önállóság norvég összekapcsolása az autoritativ egyházzal."

12 Magától értődőnek tűnhetne az evangélikus püspököt a lutheri reformáció elkötelezettjének tekinteni. Az volt kétségtelenül, oly módon mégis, hogy az megérdemli a figyelmet. A lutheranizmust két irányból látta veszélyeztetve. Az egyik irány, ha protestációnak tartják, akár a római katolicizmussal, akár a kálvinizmussal szemben. A másik a biblicizmus, amikor egy bizonyos tan van előtérben. Véleménye szerint „a lutheriből élni kell", a lutheranizmus lényege ugyanis az evangéliumnak és hitbeli atyáink keresztyén tapasztalatának forrásaiból áradó élet. Ahol az élet és a tan közötti belső kapcsolat elvész, ott mindkettő oda van. Ennek jelét a protestantizmus két legnagyobb gyengeségében látja, egyrészt nemzeti hatalomvágyában, másrészt az elkülönülő felfogások önhittségében. „Ezáltal külső sajátossága közvetlen ellentétben van belső értékeivel." A Lutheránus Világkonvent 1929-es koppenhágai, második ülését - véleménye szerint - nagy mértékben „unalmasság és bőbeszédűség", „életidegen teológizálás", „szűk félénkség" és „konfesszionális önfejűség" jellemezték. Meggyőződése volt, hogy az északiak egészen más hagyományt képviselnek és különösen Svédország járult hozzá, hogy az igazi Lutherhez elvezessen.

13 Valláspszichológusi kutatásainak is volt része abban, hogy Oslo püspöke Luther gondolkodásában elsősorban ne a fogalmakat lássa meghatározónak, hanem az élményt, azokat az erőtényezőket, amelyekkel kapcsolatba került. Úgy látta, hogy Luther írásaiban is hemzsegnek azok a kifejezések, amelyek ezt tükrözik, teológiai gondolkodásának ezért olyan drámai a megjelenése. Luthernél a „keresztyénség nem valamilyen állapot, hanem mozgás: „... a keresztyén ember nem valaki, akivé ő lett, hanem valaki, akivé lesz. »A keresztyén kegyesség nem istenes lét, hanem istenessé válás, nem egészség, hanem egészségessé válás, nem forma, hanem gyakorlás, még nem vagyunk azok, de azok leszünk, ... nem értünk még célt, hanem utat találtunk, amelyen jarunk.«"

14 Nyomatékosan hangsúlyozza Berggrav Luther teológiájának az organikus egységét. Azt, amit Luther különösen a Galata levélhez írt kommentárjában fejt ki, hogy a hit és a cselekedet nem két külön dolog, hogy nem lehet a hitet - mint valami nyersanyagot - a szeretet cselekedeteivé átalakítani. A hit Isten munkája bennünk és ennek a folyamatnak a szerves, organikus gyümölcse, hogy egészen más emberekké leszünk teljes szívből, teljes lélekből, teljes elméből, teljes erőből. A keresztyénségben tehát semmiképpen sem kétféle - egy erkölcsi és egy vallásos - érzületről kell beszélni, hanem csak egyről. Az emberi személyiség sem két részből áll, keresztyéniből és emberiből, hanem csak egyből.

15 A norvég egyházi harc szempontjából is fontos Berggrav számára, hogy bár a jézusi és a lutheri szemléletben is tud Isten és a gonosz dualizmusáról annyiban, hogy ez a kettő létezik, de ez semmiképpen sem jelenti, hogy Isten csak félig Isten. „A harc