Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 7 (2001) 3-4. sz.

Corpuse evangelicorum - REUSS ANDRÁS: Berggrav oslói püspök teológiájának fő vonásai...

gi méltóság, a legfőbb bíróság elnöke kinevezi az adminisztrációs tanácsot. Ezután kezdi meg működését a Hitlernek közvetlenül alárendelt és teljhatalmú birodalmi megbízott, Terboven. O egyrészt ígéretet tesz a szabad vallásgyakorlásra, másrészt a németekkel jobban szimpatizáló államtanács alakítására tárgyalásokat kezdeményez, amelyekben Berggrav is részt vesz. Mivel feltételeit a norvégok nem fogadják el, 1940. szeptember végén kihirdeti a trónfosztást, feloszlatja az adminisztrációs tanácsot és a politikai pártokat, a nemzetiszocialista párt kivételével, és e párt tagjaiból s szimpatizánsaiból álló államtanácsot nevez ki. Az első korszak ezzel ér véget. Osló püspöke e kezdeti szakaszban - talán azért, mert várta, hogy tisztázódjanak az arcvonalak, és hogy a németek betartják a nemzetközi jogot és teljesítik, amit ígérnek, - kerülte a konfrontációt. Két szöveggel lehet ezt érzékeltetni. Nyár közepén (1940. július 18.) közöltek a norvég újságok egy felhívást bűnbánatra és imádságra, amelyet Berggrav, valamint az egyházon belüli különféle laikus szervezetek és a szabadegyházak egy-egy vezetője írt alá: „Norvég keresztyének! E sorsdöntő időben legyünk egyek bűnbánatban és imádságban. Bánjuk meg őszintén bűnünket és vétkünket. Vállaljuk magunkra keresztyén felelősségünket. Merítsünk erőt az imádságból, amelyet az országért és a népért, s különösen azokért mondunk, akik jövőnkért a felelősséget viselik."

4 A szövegben csak a „sorsdöntő idő" kifejezés utal a rendkívüli helyzetre. A kegyesség általános megnyilvánulása, amikor bűnbánatra és imádságra hív. Nagyon fontos mozzanat azonban a levertségnek és tehetetlenségnek ebben a helyzetében a felelősségre utalás, amely felelősségben mindenki osztozik, bár ez a felelősség nem egyforma. Éppúgy lehetett a Londonba menekült királyra, az ott megalakult kormányra, a hazai fegyveres ellenállókra, mint az adminisztrációs tanács tagjaira gondolni. Hatalmas üzenete volt a három aláíró személy együttesének is, hiszen ez a három irányzat egyfelől átfogta az egész norvég keresztyénséget, másfelől a közöttük mintegy kétszáz év óta feszülő ellentétek miatt addig együtt sem szóban, sem írásban nem léptek föl. Az adott helyzetben az egységet különbségeik és ellentéteik elé sorolták. Az ún. „egyházi imádság" (az istentisztelet végén elmondott könyörgő imádság) a másik sajátos szöveg. Már 1940 nyarán követelte az egyházügyi főosztály, hogy a rádiós istentiszteleteken ebből az imádságból hagyják ki a királyért és a kormányért mondott részeket. Amikor pedig a megszállók kimondták a trónfosztást és feloszlatták az adminisztrációs tanácsot, maga Berggrav fogalmazta át a szöveget és ezt elfogadtatta püspöktársaival is. így sikerült elébe vágnia annak, hogy az új hatalom írjon elő valamilyen nem kívánt vagy egyenesen elfogadhatatlan szöveget. Szeptember végétől már nem imádkoztak az emigrációban levő királyért és a kormányért, hanem helyettük „honfitársainkért a távolban és a tengeren". Ez a megfogalmazás alkalmas volt arra, hogy a gyülekezetek mégis az uralkodóra gondoljanak, és sikerült elhárítani az új hatalom képviselőinek imádságba foglalását. A lépés persze példátlan volt, hiszen legálisan a királyt nem fosztották meg trónjától és a kormány sem mondott le, az államegyház püspöke mégis kihagyja őket az egyházi