Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 7 (2001) 3-4. sz.

Corpuse evangelicorum - REUSS ANDRÁS: Berggrav oslói püspök teológiájának fő vonásai...

imádságból. A döntés elsősorban a külföldön élő norvégok körében váltott ki megütközést, akik - rádióadásaikban - nem vonakodtak hazafiatlanságát Berggravnak szemére vetni. O azonban úgy tartotta, a megszállók vagy a norvég kormányszervek hatályosan elrendelhetik, hogy az imádság ilyen fordulatai ne alkossák a hivatalosan előírt istentisztelet részét. Elképzelhető, hogy a norvég népet nem látta elég felkészültnek a harcra vagy az ügyet nem tartotta elég súlyosnak ahhoz, hogy amiatt induljon meg a harc. II. Integrálás és csatározás Az államtanács 1940. szeptemberi kinevezésével egyre inkább nyilvánvalóvá lett, hogy kezdetét vette az a folyamat, melynek célja a németek részéről a norvég társadalom nemzetiszocialistává tétele és háborús célokra való mozgósítása. Ezek a törekvések nem tettek kivételt a norvég egyházzal sem és az egyház az egyik legerősebb ellenfélnek bizonyult. A harcnak ez a szakasza a nemzetiszocialista ifjúsági szervezet elleni tiltakozásig és a püspökök lemondásáig tartott (1942. február). Ennek a szakasznak a kezdetén már előre vetíti árnyékát a későbbi nagy küzdelem. Arra a lelkészek között felvetődő kérdésre, hogy mi a teendő, ha az államhatalom hűségnyilatkozatot kívánna, Berggrav püspöknek a lelkészekhez küldött körlevele (1940. október 23.) először még a hagyományos választ adja: „Lojális voltam és akarok is maradni a fölém helyezett felsőbbség iránt Róm 13,1-5 értelmében és hivatali kötelességeim iránt, Isten igéje szerint hűséges a lelkiismeretemhez (ApCsel 5,29) és a hazához, amelyet Isten adott." A lelkiismeretet és a meggyőződést hangsúlyozza, de teológiai értelemben: „Az egyház az evangélium szolgálója népünk között. Ez kell, hogy vezérfonalunk legyen, amint minden dologban legmélyebb elkötelezettségünk is." Ezen túl senkit sem szabad és nem is lehet hajszolni.

5 A lelkészeknek és gyülekezeti tanácsoknak így ír (1940. október 31.): „... Először is ragaszkodjunk ahhoz, hogy ebben a helyzetben a legfontosabb, hogy a helyzet nem a legfontosabb, hanem Isten, aki minden helyzetnek Ura. ... Vannak igazságok és kötelezettségek, amely sohasem változtathatók meg. Amit Isten megszabott, emberek nem változtathatják meg. ... Minden keresztyén embernek feladata, hogy megkülönböztesse a nap váltakozó értékeit és azt a rendíthetetlent, amellyel Isten igéje lelkiismeretünket megköti és szabaddá teszi. A meggyőződéshez körültekintően ragaszkodni és tőle sem csábításra, sem fenyegetésre nem tágítani, valamit megtenni vagy elhagyni, nem olyasmi, amiben választhatunk..."

6 Az első pillanatban nemcsak mi, de talán az egykoriak sem érezték ki ezekből a gondolatokból az ellenállás elszántságát és megalapozását. Mintha inkább kerülni akarna minden közvetlen vitát a nemzetiszocializmussal.

7 Óvakodjon mégis minden visszatekintő, hogy e szavakat akár csak taktikázásnak, akár pusztán örök általánosságok megfogalmazásának fogja fel. Inkább elvileg jelölik ki azokat a sarokpontokat, amelyeken majd a konkrét eseményekre válaszolva konkrétan járni kell, s amelyen az oslói püspök és vele sokan mások jártak. Ez azonban valóban még csak az előkészület órája, a tényleges küzdelem még nem kezdődött el. Az előkészületekhez tartozik még egy szinte felmérhetetien jelentőségű lépés. Amikor 1940. október végén Berggrav felmérte és megfogalmazta, hogy a fő veszedelem a