Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 7 (2001) 3-4. sz.

CSERHÁTI SÁNDOR: Példázat a túlélésről

engedi, hogy ennél a kijelentésnél a sáfár gazdájának véleményére gondoljunk. A magyarázók többsége azonban Jézus értékítéletének tartja. Lukács ugyanis nem egyszer húsvét előtt is megelőlegezi Jézusnak az „Úr" címet (Lásd pl.: 7,13; 10,1; 13,15 stb.). Egyébként sem illene bele a példázatba, ha a megkárosított gazda dicsérné meg sikkasztó intézőjét. Mert - és talán az indoklás már a példázat későbbi hallgatóinak szóló tanulság - ennek a jelen világnak fiai - vagyis a jellegzetességeit magukon viselők - okosabbak a világosság fiainál - a megvilágosodottaknál, amilyennek a kumráni kegyesek is hitték magukat (1QSI 9; II 16. stb., J. Ernst: Komm 315. o.) a maguk fajtájával szemben. A folytatás lazán kapcsolódik a példázathoz, mintha későbbi alkalmazással volna dolgunk (Lásd: J. Jeremias: Gleichnisse 43. o.!). Ha viszont következő mondatokat gondosan összevetjük a példázat vonásaival, a kapcsolópontok mégis felismerhetővé válnak. (9) És én nektek azt mondom: szerezzetek barátokat - a szegények vagy az angyalok közül? - magatoknak a hamis mammon segítségével - a mammon arám szót a zsidó rabbiknál is megtaláljuk (Bill I. 434. o.), és az ember anyagi javainak öszszességét jelölték vele. „Hamissága" nemcsak abban állt, hogy sokan hamis úton jutottak hozzá. Hamis, mert nem váltja be a hozzá fűződő reményeket -, hogy amikor majd cserben hagy, befogadjanak titeket az örök hajlékokba. (10) Aki hű a csekélyen, a sokon is hű az, és aki a csekélyen hamis, a sokon is hamis. (11) Ha tehát a hamis mammonnal nem bántatok hűen, ki fogja rátok bízni az igazit? És ha az idegen tulajdonnal nem bántatok hűen, ki fogja a tiéteket odaadni nektek? Jézus sajátos módon veszi igénybe a példázat műfaját Az Isten igéjére figyelő és bibliaolvasó ember számára kezdettől fogva nehézséget okozott, hogy Jézus ebben a példázatban egy korrupt és velejéig tisztességtelen embert állít példaként az övéi elé. A fenntartásunk nem szűnik meg akkor sem, ha valami nyakatekert mentséget és erkölcsi igazolást igyekszünk találni Jézus számára. Ehelyett inkább azt kell tudatosítanunk magunkban, hogy kötött műfaji sajátosságokkal rendelkező példázattal van dolgunk, amelyet Jézus ezen felül még a maga egyéni módján alkalmaz a hatásos igehirdetés érdekében. A hamis sáfáréhoz hasonlóan első hallásra megbotránkoztató tartalmú példázat nem egy található Jézus igehirdetésében. Gondolhatunk az éjszaka kellemetlenkedő barátról (Lk ll,5kk) vagy a hamis bíróról (Lk 18,lkk) mondott példázatokra. Az „elidegenítés" brechti módszerét egy ellenszenves magatartás túlzó, „hiperbolikus" kisarkításával már Jézus eredményesen alkalmazta. Sőt a képtelenségtől, az „oxümoron"-tól sem riad vissza, mint például a tű fokán magát átpréselő teve képének felidézésével (Mk 10,25 és párh., Mt 23,24!). Számolnunk kell azzal is, hogy Jézus előszeretettel él rabbi kortársainak érvelési módjaival. Különösen is gyakran használja Hillél rabbinak a „kisebbről a nagyobbra" (a minore ad maius), a jelentéktelenebbről a fontosabbra következtető logikai lépését, így érzékelteti Jézus, hogy az anyagi javakhoz való viszonyban, mint cseppben a tenger, tükröződik az egész ember.