Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 7 (2001) 3-4. sz.

CSERHÁTI SÁNDOR: Példázat a túlélésről

az Istennel való találkozás alkalmait? Egy olyan találkozásét, amelyért Jézus életével fizetett a kereszten, és amelyben szembe kell néznünk a kendőzetlen valósággal? Erről szól Jézus többek között ebben a példázatban is. Mit mondhatott Jézus példázata első hallgatóinak? Amikor Jézus elmondta példázatát, és az első keresztyének azt továbbmondták, a saját korukra kellett tekintettel lenniük, különben nem lett volna érthető a hallgatók számára. Nekünk viszont ezért a példázat első hallgatói helyébe kell képzelnünk magunkat, hogy azután átültethessük a mi gondolatvilágunkba, amit ők hallottak ki Jézus szavaiból. Megpróbálom tehát a példázatot újra elmondani, de most már úgy, ahogy a Jézus koráról szerzett ismereteink azt közel hozzák hozzánk. Közben eltérő szedéssel igyekezem megkülönböztetni a Bibliában található szöveget a hozzá fűzött magyarázattól (targumtól). Lk 16,1-12: (1) De (Jézus) a tanítványaihoz is szólott, miután befejezte a „tékozló fiúról", valójában „a két testvér édesapjáról" a farizeusoknak és írástudóknak mondott példázatát: Volt egy birtokától távol élő gazdag ember, akinek volt egy sáfára, intézője, és ezt bevádolták nála, hogy az ő vagyonát, amely egyike lehetett a galileai nagybirtokoknak, eltékozolja. (2) Amikor maga elé hívatta, ezt mondta neki: Mi az amit felőled hallok? Adj számot a te sáfárkodásodról, mert nem lehetsz tovább sáfár. (3) Majd a dráma Jézus példázatmondásának gyakori elemével (PL: Lk 15,17kk; 18,1 lkk!), a belső vívódás bemutatásával folytatódik: A sáfár pedig ezt mondta magában: Mit tegyek, mert az én uram elveszi tőlem a sáfárságot. Ásóhoz-kapához nincs erőm, koldulni szégyellek. (4) Rájöttem - a görögben a „tudni" ige aorisztoszban áll, tehát mozzanatos értelmet kap -, hogy mit fogok tenni, hogy amikor elmozdítanak a sáfárságból, az emberek befogadjanak házaikba. (5) És miután magához hívatta urának minden egyes adósát, aki talán bérlőként bérleti díjjal vagy a termény bizonyos százalékával tartozott, esetleg közvetítő kereskedőként hitellevéllel kötelezte el magát, így szólt az elsőhöz: Mennyivel tartozol az én uramnak? (6) Az pedig így felelt: Száz korsó olajjal. CAz eredeti szövegben egy közel-keleti mértékegység, a „batus" található, amely hozzávetőlegesen 40 liter /Biblisch-historisches W.buch II. 1163. kol./, tehát a tartozás összesen 40 hektóliter volt, amelyhez kb. 146 olajfa termésére volt szükség. Pénzbeli értéke mintegy 1.000 dénár lehetett. /J. Jeremias: Die Gleichnisse. 180. o./). (A sáfár) erre ezt mondta: Fogd az írásodat, foglalj helyet, és írj gyorsan ötvenet! A kötelezvényt ugyanis a sáfár őrizte. Hogy a csalásra ne lehessen rájönni, az adósnak kellett saját keze írásával javított kötelezvényt kiállítania. Ezután egy másikhoz így szólt: Te pedig mennyivel tartozol? Az erre ezt felelte: Száz kórus búzával. (A kórus szintén régi közel-keleti űrmérték volt. Száz kórus mintegy 400 hektólitert tett ki. Eszerint az adós írása körülbelül 550 mázsa búzáról szólt, ami tekintélyes mennyiség volt. A korabeli viszonyok között megfelelt 42 hektár termésének. A pénzbeli érték is magas volt. Hozzávetőlegesen 2.500 dénár. /Jeremias i.m. 180. o./ Megjegyzendő, hogy egy dénár egy napi napszámnak felelt meg /V.o.: Mt 20,2.9/). (A sáfár) ezt mondta neki: Fogd az írásod, és írj nyolcvanat! (8) És megdicsérte az Úr a hamis sáfárt, mert okosan cselekedett. A fogalmazás meg-