Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 7 (2001) 1-2. sz.

Figyelő - G. KOMORÓCZY EMŐKE: ...Villányi László: Egy másik élet

íze, 1994) megszűrten válogat; viszont két utolsó kötete anyagát (Vivaldi naplójából, 1997; A szabadkai villamos, 1998) sorrendcserével teljes egészében átemeli. Ezeket tehát már tökéletesen magáénak vallja, mintegy jelezve: maga is érzékeli, hogy költői személyisége („álom-élete") az utóbbi években teljesedett ki igazán. Kialakult belső biztonsága, a lélek derűje s a formák harmóniája. A válogatásból így egy öneszmélési folyamat bontakozik ki, hátterében persze egyfajta sorstörténet - majd' félszázadnyi élet. Villányi nem tartozik azok közé az alkotók közé, akik ontják magukból a verseket. Eredendően meditativ hajlamú, rejtekező alkatú - sokkal visszafogottabb annál, hogysem érzelmi túláradásaival terhelné olvasóit. A vágyak - sejtelmek szintjén lebegtetett szövegei szinte semmit nem árulnak el önmagáról konkrét síkon, áttételesen mégis mindazt megsejthetjük belőlük, ami számára lényegbevágóan fontos. Versprózáiba érzés- és tudatállapotokat transzponál. A konceptuális költészetnek egy különös változatáról van itt szó: az alkotóban magában zajlik a közvetlen élmény érzelmi feldolgozása, absztrahálása - magáról az élményről a szövegbe semmi sem kerül, viszont intellektualizált tapasztalatait érzéki-érzékletes, konkrét nyelvi eszközökkel formálja verssé. Biztonságos formakezelése, a motívumok előre, hátrautaló hálója, amely a szövegösszefüggés rendszerét biztosítja, olyan intenzív műgondra, erős fokú tudatosságra vall, ami - Határ Győző kifejezésével élve - „versmenéses" korunkban egészen kivételes önfegyelemről tanúskodik. A köteten végigpásztázva úgy tűnik: egy szellemi beavatási folyamat tanúi vagyunk. Az empirikus valóságérzékeléstől spirálisan felfelé haladva mind mélyebb „léttitkok" tárulnak fel előttünk. A beavatás mélyen személyes jellegű egzisztenciális történés. Villányi erről sem szavakkal beszél, hanem úgy csoportosítja, rendezi folyamatba verseit, hogy általuk rálátást nyerjünk életének azon mozzanataira, amelyek ráébresztették rendeltetésére, amelyek során megtalálta élete értelmét. Hamvas Béla szerint az „ébredés" / „éberség" - a zárt élet áttörése, megnyitása a nyílt élet, a lét felé - a tisztánlátás felső foka. Ebben az értelemben rajzolódik itt ki a szövegösszefüggésből a „felébredés", a szellemi „letisztulás" folyamata, amelynek hozadéka az elért nyugalmi állapot, egyfajta leszűrt életbölcsesség. Valójában csak az szabad, aki tudatában van lehetőségei határainak - bölcsessége tehát belülről vállalt életforma. Nem lázad már és nem ostromolja a lehetetlent, hisz megértette József Attila szavait: „rab vagy, amíg a szíved lázad" (Eszmélet). Villányi ebben az értelemben szabad. Túljutva ifjúkori lázadásain, a világgal való konfrontálódásán (amiről még elő kötetei tanúskodnak), sikerült kibontania költészetében magasabb Énjét, rátalálnia az ősi igazságra: „a betű öl, a lélek megelevenít". Személyes életét, líráját a lélek (szó szerint: az „anima") formálja, belőle meríti benső ihletettségét. így, retrospektive, átértékelődik a múlt. A tárgyaknak, jelenségeknek, történéseknek új perspektívát kínál a prousti értelemben vett - „eltűnt idő", amely a kronológiai előrehaladást az események láncolatából személyes történelemmé, sorssá formálja. A korai versek szorongásos életérzése, a Városhoz (szülővárosához: Győrhöz) fűződő am15fi