Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 7 (2001) 1-2. sz.
A gondolat vándorútján - GÖDÉNY ENDRE: José Ortega y Gasset társaságában
Vajon ki követi Európát a világuralomban? Európa, amely háromszáz éven át uralkodott a világban, elbizonytalanodott. Nem kétséges, hogy még a legjobb esetben is túlzásnak tekintendő, ha egy ilyen egyszerű képletbe szorítja bele az ember a mai, végtelenül sokrétű történelmi valóságot, ezért kell arra emlékeztetnem, hogy a gondolkodás szükségképpen túlzás. Aki nem akar túlozni, annak hallgatnia kell, sőt ki kell kapcsolnia az értelmét, s keresnie kell a módját, hogyan hülyülhet el. Én valóban azt hiszem, hogy most ténylegesen a fent említett jelenség játszódik le világszerte, s minden más ennek következménye, feltétele, tünete vagy kiszínezése. Ne legyenek olyan naivak, hogy ha Európa vagy a Nyugat hanyatlásáról hallanak, mindjárt csak Spenglerre gondolnak! Már könyvének megjelenése előtt is mindenki emlegette a hanyatlást, s épp annak köszönheti sikerét a mű, hogy a legkülönfélébb okokból és értelemben már mindenki fejében ott volt ez a sejtelem vagy aggodalom. Ma tökéletesen gyermeteg képet fest a világ. Ha egyszer híre kel egy iskolában, hogy elment a tanító, elszabadul és rosszalkodik a gyermeksereg. Egytől egyig elfogja őket a gyönyörűség, hogy lerázhatják a szabályok igáját, hogy szétvethetik a házat, és maguk irányíthatják a sorsukat. De ha nincs szabály, ami megszabná a tennivalókat és a feladatokat a gyerekeknek, akkor csak egyetlen dolgot művelhetnek: ugrabugrálnak. A régi nem azért régi, mert elöregedett, hanem mert már létezik egy új elv, amely újdonságánál fogva érvényteleníti a korábbit. Európán valójában és elsősorban három ország értendő: Franciaország, Anglia és Németország. A földgolyónak általuk határolt részén érlelődött ki az az emberi életforma, amely megszabta az egész világ szerveződését. Ha most - mint mondják - ez a három nép hanyatlásnak indult, életprogramja pedig vesztett érvényességéből, nem meglepő, ha a világ is demoralizálódik. És ez való igazság: mindenki - nemzet és egyén egyaránt - demoralizálódott. Ez a fajta demoralizáció egy ideig szórakoztató, sőt valamelyest illúziókat ébresztő. A hitványabbak úgy érzik, hogy megszabadultak egy nagy tehertől. A tízparancsolat annak a kornak a nyomasztó jellegét őrzi, amelyben kőbe vagy bronzba vésték a törvényeket. A parancsolni szó etimológiailag azt jelenti, hogy terhelni, valakinek valamit a kezébe adni. Aki parancsol, az óhatatlanul bosszantó. A hitványabbak az egész világon megunták, hogy terheket és feladatokat bíznak rájuk, s most ünnepi hangulatban élnek ebben a súlyos imperatívuszoktól megfosztott korszakban. De nem tart sokáig az ünnep! Ha nincsenek parancsolatok, amelyek egy bizonyos életmódra kényszerítenek bennünket, akkor életünk csupán lehetőségek halmaza marad. És a világ legkiválóbb ifjúsága már ebben a rémisztő lelki helyzetben van. Ürességérzetük épp abból fakad, hogy szabadok, hogy nincsenek kötöttségeik. Egy élet, amely csupán lehetőség, sokkal inkább tagadja önmagát, mint a halál. Mert az élet egy meghatározott tett elvégzésére - egy feladat teljesítésére - szóló kötelezettség, s amilyen mértékben igyekszünk kibújni az alól, hogy feltegyük valamire a létünket, ugyanolyan mértékben fog kiürülni az életünk. Hamarosan majd hatalmas kiáltás tör fel a bolygónkon, egy eget verő - végtelen sok kutya vonítására emlékeztető - jajszó,
