Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 7 (2001) 1-2. sz.

Corpus evangelicorum - FONT ZSUZSANNA: Zinzendorf és a herrnhutiak

fektettek, elhatárolódtak más felekezetektől, de főképpen a korábbi radikálisan gondolkodó „elvtársaiktól", addig a philadelphikus gondolatot őrizni kívánó Herrnhut továbbra is megértéssel fordult spiritualisták, szeparatisták felé, még a katolicizmusban sem látott ellenséget. A „megváltás bizonyosságának öröme" a herrnhuti oldalon éles ellentétben állt a halleiek „melancholiájával". „Egy igazi pietista dolga az, hogy szemét állandóan, élete végéig saját nyomorúságára és romlottságára függessze, és csak vigasztalásul pillantson az Üdvözítőre. A mi alapelvünk, hogy szemünket állhatatosan rá függesszük, testtel és lélekkel felé közeledjünk, a bűnre és a nyomorúságra csak mint az öröm mérséklésére vessünk egy pillantást". Másutt még egyértelműbb az elhatárolódás: „A lutheránus vallással nincsen vitánk, de a pietizmussal szemben állunk, és alapvető célunkban nem egyezünk... A fő különbség közöttünk, hogy ők az erkölcsök vagy az Isten szolgálatának vagy mindkettőnek megváltoztatására törekednek. Mi ezzel szemben semmi mást, csak a megfeszített Krisztust prédikáljuk [a hívő] szívébe és engedjük a tant hatni". Ellenérzésre talált természetesen a herrnhuti gyülekezet az ortodox teológus oldalon is. Ezt legnyilvánvalóbban a szász választó által több alkalommal kezdeményezett vizsgálat mutatja, ami aztán 1736-ban Zinzendorf Szászországból való kiutasításához vezetett, amit csak 1749-ben oldottak fel. (A külpolitikai bonyodalmak, tehát a Habsburg-birodalom alattvalóinak befogadása előnytelenül színezte a teológiai szektásság vádját.) Törekvései támogatásra a dán és a porosz udvarban találtak, a negyvenes évektől pedig sokat tartózkodott Angliában.

10 Zinzendorf és a herrnhuti közösség nagyszerűségét, de ellentmondásait is jól példázza Goethe viszonya a herrnhuti gondolathoz, sőt személyes tapasztalatai. A költő két alkalommal találkozott a közösség mindennapi életével és teológiájával. Csodálattal adózott a szenvedések során is megőrzött lelki békéjüknek, vonzónak tartotta, hogy ők a kereszténység ama első állapotának folytatói, annál megdöbbentőbb volt számára, hogy egy zsinatukon a vezetők nem fogadták el őt igaz kereszténynek. Sok vívódás után megfogalmazza az alapvető különbséget a maga felvilágosult erkölcsisége és a testvéreké között: a maga erejére támaszkodó ember és az ezt kizáró kegyelemhit között. A herrnhuti testvérekkel vagy csak a hírükkel való találkozásról magyar beszámolóra is lehet hivatkozni. Hogy csak egyet említsünk, a református lelkipásztor, Blazsek Mihály a türelmi rendelet után elsőként ment Morvaországba, de európai körútja későbbi szakaszában is megemlékezik róluk: Bázelben pl. sok protestánst „tapasztal extremumra hajlani... Zinzendorfianismusra... és afféle separata gyűlésekre, ahol valamely különös szentségben építgetik magokat". Ennél a felületes rácsodálkozásnál sokkal mélyebben megtapasztalták 18. századi honfitársaink Zinzendorf és hívei döntően vonzó hatását Felső-Magyarországon és Erdélyben is. A magyarországi herrnhuti mozgalmat azonban más alkalommal szeretném ismertetni.