Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 7 (2001) 1-2. sz.

NAGY ZOLTÁN: Nagycsütörtök asztalánál

életi ember egyetértene egy ilyen felhívással. Azok mindenesetre igen, akiknek reális képük van a sötétség hatalmáról: Akik számára nem kérdés, miért volt Jézusnak a Gecsemané kerti tusakodása közben hematidrózisa. (Lk 22,44) (Olyan tünet, melyben a hajszálereken keresztül vérrel elegyedik az izzadtság - halálra ítéltek esetében figyelték meg, rendkívül erős szorongás esetén.) Az utolsó, még a tapasztalat számára kínálkozó támpont: Nagycsütörtök asztala, ahol emlékezés és közösség, élet és halál, jelenlét és távollét a „szereztetési igék" révén egyetlen elválaszthatatlan valósággá válik; a kovásztalan kenyér Jézus testével, és a bor az O vérével való azonosulásával. A kenyérnek és bornak, mint Jézus testének és vérének elfogyasztása a pogány antik hitvilágot és annak kultuszi formáit jól ismerők számára lett megfogalmazva. A zsidókeresztyének számára a borospohár, mint az Isten előtti érvényesség biztosítéka - a Jézusban kötött új szövetségként kötötte őket össze, a kenyér megtörése által pedig azt fejezték ki, hogy valamennyien egy kenyérből részesednek és ezáltal az juthatott kifejezésre, hogy egy testnek - Krisztus testének tagjai. De a hellenizmusban élő emberek számára ez nem volt elérhető szimbólumrendszer és élményanyag, ezért az Istenséget nem történelmileg közvetítettként, emlékezések által tették jelenvalóvá, hanem anyagilag, tárgyiasult módon. A hellénizmus embere számára azáltal lett az Istenség jelenvalóvá, hogy eledelül, táplálékul adja magát. így válhatott az úrvacsora misztériummá. Ennek fényében lehet igazán világosan látni, mit is akart János evangéliuma 6. fejezetében mondani, ahol Jézus magáról, mint mennyből alászállott kenyérről beszél. Ez azonban egy újabb problémát vet fel: Nem tudjuk leválasztani az úrvacsorának az eredeti pászkaliturgia logikájából adódó tartalmát annak hellenisztikus átformálásától. Ebben az - Újszövetségben már fellelhető - kettősségében kell továbbra is élménnyé válnia. Értetek adatik Ethelbert Stauffer „Jézus története és személye" - című könyvében meggyőzően bizonyítja, hogy Jézus a pászkabárányok levágásával egy időben akart meghalni. O akart lenni népe húsvéti áldozata. Ebben a párhuzamban válik megragadhatóvá értünk való halála. A pászkabárány eredetileg a héber családok elsőszülött fiait váltotta ki. (A samaritánusok, pászkaünnepükön máig megfestik a bárány vérével elsőszülött fiaik homlokát.) Emellett az egész ház megváltó áldozata is volt, hiszen a bejárati szemöldökfára is felkenték a bárány vérét és így az, mint jel (Tav), távol tartotta az öldöklő angyalt. Jézus a pászkabárány: ezen a párhuzamon, rituális analógián alapul a helyettes áldozat tanítása. A növénytermesztésből élő primitív népek között számos olyan eredetmítoszt gyűjtöttek, melyben az istenség értünk való áldozata megfogalmazódik, lényegesen egyszerűbben és talán komplexebben, mint az Egyiptomból való kivonulás ószövetségi történetében, vagy más fejlett kultúra által közvetített mítoszokban, hiszen azoIfi