Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 7 (2001) 1-2. sz.

Figyelő - KŐRÖSINÉ MERKL HILDA: „A lélek mindenkori segítőtársai" (Bödőcs Pál: Észak beszél... Knut Hamsun...)

az igaz, a valóságot visszatükrözni képes szó iránti éhséggel. Nem fél a szavaktól, nem fél a szubjektív tartalmak kimondásától. Sajátos megközelítésmódja az életmű számos új aspektusára világít rá. Célja nem elsősorban a novella vagy a regényelemzés. Nem az egyes művek irodalomtörténeti boncolására törekszik, hanem a tartalom és forma egységébe behatolva tárja fel a művek mély rétegeit, azokat, melyek meggyőződése szerint katarzisra indíthatják és juttathatják el az olvasót. Az esszé a megjelenés sorrendjét követve elemzi a műveket, keresve bennük az abszolút értéket, azaz a maradandót, és jó érzékkel mutat rá a mulandóra, így jutva el fokozatosan az életösszefüggések felfedezéséhez. Elemzései során több esetben mintegy vitába száll nagy elődök, például Hamvas Béla, Kodolányi János, Németh László vagy Kassák Lajos véleményével. Bödőcs Pál Hamsunhoz hasonlóan néhány alapvető kérdésre keresi a választ. Hogyan viseli az ember a sors nagy megpróbáltatásait? Milyen erőforrásokat hozott magával az életharcba, kire és mire támaszkodhat környezetében? A válaszokat biztos kézzel tapintja ki. Mivel Hamsun nem volt semmilyen filozófiai áramlat közvetítője - még a nácizmussal kapcsolatban sem -, járta a maga indulása pillanatától önálló útját. Akkor is igaz az állítás, ha, amint ez műveiben is megnyilvánul, szerette az „erős embereket", mint Glahn hadnagyot, Nagelt vagy Isakot. Az utóbbiban az elemi fizikai erőt, az életösztönt dicsőíti, mellyel lehetségessé vált az embernek a természetbe való sajátos visszatérése. Isaknak sikerül uralma alá hajtani a földet. Az anyaföld áldása című mű főhőse azonban nem típus, életútja, akárcsak Glahn hadnagyé a Pán című regényben, egyedi és megismételhetetlen. Ez azonban mit sem von le értékéből, minden korban érvényes üzenetéből. Bödőcs Pál az isteni és emberi értékek után kutat a hamsuni életműben. A mondanivaló mélységeit és árnyaltságát vizsgálja, azokat az irodalmi építőelemeket, melyek éppen azért, mert lényegiek, megszólítanak, válaszadásra kényszerítenek. A szerző gyakran von párhuzamokat mai magyar valóságunkkal. Az összehasonlítás kiállja a próbát, de az aktualizálás kizökkenti az olvasót a művek alkotta erőtérből, helyenként túlzottan direkt módon, és talán nem is szükséges az effajta magyarázat. A művek üzenetének felismerését bízzuk az olvasóra. Hamsun regényei a norvég irodalomban is sajátos vonulatot alkotnak, mégsem lehet a kortárs áramlatok és a norvég valóság teljes kizárásával megközelíteni. Bödőcs Pál egyedül Ibsen Peer Gynt-jével von párhuzamokat, melyek jogosak és szemléletesek, de nem elégségesek. A norvég irodalom gazdagságát, sokszínűségét, vonzerejét Hamsun sajátos, misztikus, egyéni módon képviseli, de a norvég irodalom egészéből, mint hordozó összefüggések szövetéből nem szakítható ki. A Nobel-díjas írót a háború utáni időktől a magyar közönség éppen az igaztalanul és mechanikusan rásütött bélyeg miatt mellőzi, anélkül, hogy ismerné, elítéli. Osztom Bödőcs Pál véleményét, miszerint a hamsuni életműnek nincs semmi köze a fasizmus eszmevilágához. Az író és az életmű szétválasztása nem megszokott, gyakorlat. Hamsun esetében mégis erre kényszerülünk. A bírósági ítélet, a vagyonelkobzás jogos volt, de nem jogos az alkotásokra ráterhelt negatív megítélés. Ebben a kérdésben akkor járunk el