Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 7 (2001) 1-2. sz.

Rokon irodalmakból - YASAR KEMAL elbeszélése

- Az Isten áldja meg, mit üvöltözik? Csak a gyereket sajnálom... Ahogy ott kucorog. Összefázik szegény. Keményen oldalba vágtam Durmus Alit. A fiú összerezzent, fölriadt. - Ugrás, fickó - kiáltottam. - Kelj föl! Ahelyett, hogy itt hülyén alszol... A gyerek nem fogta föl, miért ugorjon. Újra lehunyta a szemét. A feje máris előrekókadt. Megint oldalba böktem. De nem mertem fölnézni az asszonyra: biztos voltam benne, hogy a pillantásától meghalnék. - Indíts fickó, feküdj, ott aludjál! Durmus félálomban vakargatta az orrát, aztán ügyetlenül vetkőzni kezdett. - Igaz is - motyogta -, miért itt aludtam? Megfogtam a kezét és begyömöszöltem a vackára. Alig hallható hang: - Juj, de hideg, testvér! - Feküdj nyugodtan, majd átmelegszel - szóltam rá. Csak már a nő tűnjön el! Gyorsan levetkőztem, bebújtam, fejemre húztam a takarót. Egy gúnyos hang: - Adjon Isten nyugodalmas jóéjszakát! Becsukódott az ajtó. Belülről vidám nevetés hallatszott. Amennyire csak tudtam, összeszorítottam a fogamat. Az ágynemű csuromvíz. Rettentően fázom: mintha jég között feküdnék. A pokróc a fejemen; a térdemet hasig fölhúzom - egészen összegömbölyödök. Durmus Ali ráncigálni kezdte a takarót. - Figyelj, testvér! Megfagyok. Facsarni lehet... Én csak lapultam. Összeszorítottam a fogamat. - Nem hallod, testvér? Mondom, hogy megfagyok. Dühösen rúgtam le a pokrócot: - Mi van, fickó? Ha megfagysz, megfagysz. Nyugodj el, gebedj meg! Ismét magamra húztam a takarót. Jeges reszketés fogott el. Mintha egy fészekalja kígyó tapadna meztelen bőrömre... - Testvér, esküszöm, rettentően fázom. Belehalok. Minden csuromvíz. Nem hallasz? Hirtelen kipattantam a vackomból. Felöltöztem. Ali ugyanígy tett. Megint a sarokba húzódtunk. Olyanok voltunk, mint akit tóból húztak ki. Szívemben pedig ott a félelem: ha megint jön az asszony és megint így lát bennünket... Durmus Ali foga vacogott. Én is reszkettem. Ha most jön az asszony...! Megmarkoltam Ali karját: - Gyere, fussunk el a parkig! Legalább fölmelegszünk! Futottunk a parkig. Az aszfaltút teljesen néptelen volt. Aztán elfutottunk az állomásig. Hallgattuk a szívünk dobogását. Átmelegedtünk ugyan, de amikor az ecetfák alatt megálltunk, újra kirázott bennünket a hideg.