Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 7 (2001) 1-2. sz.

ITTZÉS JÁNOS: Áhítat - A megelégített szívek öröme

Nem kell apró adagokban keresned szíved békességét, mert itt van a Békesség Királya. Nem kell megelégedned félsikerekkel, amikor az életed értelmét keresed, mert itt van az Élet Fejedelme. Teljes lehet az életed öröme és békessége. De hogyan lesz ez a miénk? Sokáig ostoba szándékkal önmagukat koplaltatok, vagy betegség miatt, sanyarú körülmények miatt kényszerűségből kiéhezettek tudják jól, hogy az ember egy idő után elveszti a táplálkozás képességét. Eljuthat a kiéhezettségnek arra a fokára, hogy már az ételt sem kívánja. Éhenhal, és nem érzi, hogy éhes. Szomjan hal, és nem érzi, hogy szomjas. Vagy enne, de már nem tud, vagy inna, de már nem képes rá. Mert már elveszítette azt a képességét, hogy magához vegye a táplálékot. Gyakran megtörténik ez a lelkileg kiéhezett emberekkel is. Hogy Isten kegyelmének terített asztala mellett éhen hal szegény lelkük. Hogy Isten terített szeretet-asztala mellett szomjasak maradnak, mert már nem tudják, de talán már nem is akarják elfogadni az ő szeretetét. Ezért mondja Jézus: vegyétek észre, nem arról van szó, hogy saját magatokat kell föltáplálnotok, megerősítenetek. Ne tegyetek mást, csak nyissátok ki a szíveteket. A képhez illő kifejezéssel: nyissátok ki lelketek száját. Én itt vagyok, és megelégítelek benneteket. Amikor az ember ezt belátja, akkor felsejlik a válasz arra az említett kérdésre is, hogyan történik mindez. Mi a titka annak, hogy így eljusson az ember az élet teljességére, és megismerje azt a reménységet, hogy életünkben és halálunkban is az ő szeretete marad felettünk az Úr? És mi a titka annak, hogy felismerjük: érvényes az üdvösség, az Istennel való teljes és örök közösség ígérete a számunkra? Hogyan lesz tehát ez a miénk? Azt mondja Luther egy erről az igéről mondott prédikációjában: „ha hiszel, akkor eszel". A Jézus Krisztusban való hit a táplálkozás, amelyen keresztül ő belénk költözik. Ereje a miénk, ígérete a mi kincsünk, élete a mi életünk lesz. Hit nélkül minden lehetetlen, de minden lehetséges annak, aki hisz. Akkor, nosza, higgyünk! - mondják némelyek. Határozzuk el, és tanítsuk a hitet! Verjük bele a gyerekeinkbe, és fegyelmezzük úgy magunkat, hogy hinni tudjunk. Aki ismeri az evangéliumot, annak azt is tudnia kell, hogy a hit nem olyan emberi tulajdonság, amit meg lehet tanulni, amit bele lehet nevelni emberekbe, amit emberek egymásnak - szülők gyermekeiknek, nagyszülők unokáiknak - ajándékozhatnak. A hit Isten ajándéka. Ezért éhesen, szomjasan, koldusbotra jutva, a terített asztal gazdagságát látva sem tehetünk mást, mint hogy imádkozunk, könyörgünk a hit ajándékáért. Arról is szólnunk kell itt, hogy a János írása szerinti evangéliumban ezek a jézusi igék világosan utalnak az úrvacsorára, az Úr vacsorájára is. Arra a közösségre, amikor a szó szoros értelmében is megajándékoz minket önmagával. Esszük testét, iszszuk vérét, és így benne és általa bűnbocsánatot, életet és örök életet kapunk. Milyen furcsa, hogy miközben jajongunk lélek-éhségünk miatt, oly gyakran megvetjük az Úr testének és vérének ajándékát. Lelkiismeretemet nyomasztó gondomat szeretném megosztani most. Kérdésemmel tükröt szeretnék tartani egyházunk népe elé. Ismerve nem kevés gyülekezetünk adatait, fájó szívvel kell feltennem a kérdést: hányan és hányan élnek kis egyházunkban úgy, hogy évek vagy évtizedek hosszú során keresz-