Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 6 (2000) 3-4. sz.

A belső szobában - Fanny de Sivers: Az anyagba szőtt imádság

Létezik a bűn sötétsége. Nagyon nehéz imádkozni, ha többé már semmit sem lát az ember. Mikor Isten megengedi vagy küldi - ki merészelne különbséget tenni a kettő között - az elfogadhatatlan, megoldhatatlan dolgokat az ember életébe. Ilyenkor érez kísértést az ember, hogy azt mondja: „Oh nem, ez nem lehet igaz, Isten, ez nem Te vagy!" Ilyenkor reszket és vérzik a szív, és nincs semmi, ami meggyógyítsa. Nem találunk rá az ima hangjára, sőt a gyötrelem azt súgja, hogy Isten elhagyott és kinevet minket (Jób szégyene, és sok-sok más, szégyenletes történet). De lehet, hogy éppen ott, abban a határtalan lelki szorongatottságban születik meg mégis a tiszta, intellektuális ima. Az ember nem akarja többé elfogadni az Isten akaratát, vagy a történést, amiről úgy tűnik, hogy Isten akarata. Nem akarunk róla tudomást venni, hallani sem akarunk róla abban a pillanatban. De nyilvánvaló mégis, hogy 0 az, akinek igaza van. Ha nem így lenne, nem lenne Isten. Ez logikus. Nincs más hátra, nincs más mit tenni, mint belekapaszkodni ebbe a hitigazságba, tudomásul venni, hogy Isten az események Ura, és 0 tudja, kell tudnia a dolgok létezésének okát. És el kell Neki mondanunk, hogy ez a helyzet, amiben most vagyunk, rettenetes. És kiáltani kell Hozzá, mert O meghallja, mivel mi magunk már semmit sem hallunk. És éppen ott, akkor, totális összeomlásunk pillanataiban Isten tud valamit tenni, amivel kisegít minket abból a helyzetből. Isten kimenekít minket a maga dicsőségére. *** Nem szabad átadnunk magunkat semmilyen fájdalomnak anélkül, hogy abban a pillanatban imába ne foglalnánk. Hiszen a fájdalom Isten nélkül méreg. *** Fiatal nő a buszmegállóban. Senkire sem pillant. Magában beszél. Arca teli feszültséggel, dühvel, méltatlankodással. Látnivaló, hogy borzasztóan szenved attól is, hogy dühös, hogy ez az egyetlen érzés önti el egész lényét. Miért nem mondja el baját Istennek? Bizonyára nem tudja, hogy az Istennel való beszélgetés bátorsága elsöpri a dühöt, kiirtja szívünkből a gonoszságot. Ha tudná ... Van-e, akad-e valaki, aki elmondja ezt neki? *** Hozzá kell szokni az imához, be kell építeni az életünkbe, hogy szokássá váljék. A keleti keresztények Krisztus nevét beépítik a lélegzés ritmusába. „Uram, Jézus Krisztus - irgalmazz nekem!" Belégzésre a Mindenható neve, kilégzésre a mi gyámoltalan tehetetlenségünk: irgalmazz nekünk, nyomorultaknak. Amikor dolgozik az ember, vagy alszik, levegőt vesz anélkül, hogy gondolnia kellene rá. Végül is az ima a légzés természetességével természetfelettivé lényegül.