Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 6 (2000) 3-4. sz.

A belső szobában - Fanny de Sivers: Az anyagba szőtt imádság

Hagyni kell, hogy imádságunk áthassa egész életünket, behálózza azt teljesen. Számtalan módja létezik az imádságnak. Ezek mind egyazon forrásból erednek: keresni az Istent, vágyódni az Isten után. Az Űr nem parancsolta volna, hogy szüntelenül imádkozzunk, ha az ima csak egy sor üres szó, szóvirág lenne. Lehetetlen mély, istenkereső mondatokat dédelgetnünk magunkban kéziratmásolás vagy mobiltelefon használata közben. De vágyódhatunk teljes szívünkből Isten után minden cselekedetünkkel, minden mozdulatunkkal. Szüntelenül imádkoznunk kell, minden módon, az összes elképzelhető és lehetséges imát, mert az idő sürget, mert az időt, ami nekünk adatott, be kell töltenünk teljesen. *** Vannak közös imák: az egyházközségben, bibliaórán, zarándokutakon. Ezeken a helyi szokások szerint kell részt vennünk, és mellőznünk kell minden látszólagos egyénieskedést. Nem szabad zavarnunk a másik embert, viselkedésünkkel nem szabad magunkra vonnunk a figyelmet. Az imádság nem színházi szereplés, nem bemutató. Saját otthonunkban azonban, zárt ajtók mögött, a magunk csendjében, csupán Isten színe előtt minden kifejezésmód elképzelhető és lehetséges. Istenkereső gondolataink teljesen egyéniek, egyéni eszközökkel és módokon nyilvánulnak meg a maguk természetességében. így lesz az ima élő, így lesz képes formálni az eseményeket. *** A mozdulatok liturgiája ... Átöleled a barátod, köszöntésül megszorítod egy idegen kezét. Nem fogod azt mondani: micsoda nevetség! Nem üdvözlöm őket, hisz a kézfogásom mit sem számít az életükben, ettől ugyan nem lesz jobb napjuk. Térdelj le Isten elé! Borulj le, borulj arccal a földre! És ne mondd, hogy nincs ennek semmi, de semmi értelme. Isten a szívünkbe lát, nincs szüksége színpadiasan megrendezett ceremóniákra. Természetesen Isten léte nem függ a mi hódolatunktól. De Isten dicsőítésének szertartásában minden bizonnyal rejtőzik valami fontos a mi számunkra. Az ima kétarcú. Isten felé fordulunk általa, de számunkra is nagyon fontos, sőt ha lehet, az ima kétarcúságában ez a fontosabb. Mik lennénk mozgás és mozdulatok, gesztusok nélkül? Nyelvünkön, kezünkön, testünkön kívül mivel fejezhetjük még ki magunkat? Hódolatunkat, imádatunkat is csak így, ezekkel az eszközökkel mutathatjuk ki, amikor fejet hajtunk, leborulunk, keresztet vetünk. Ha nem borulnánk le Isten elé, akkor lassacskán többé-kevésbé elfeledkeznénk Jelenlétének valódiságáról, és arról a távolságról is, amely a teremtett lényt a Teremtőtől elválasztja. És fokozatosan, lépésről-lépésre távolodnánk a konkrét valóságtól, azaz Isten jelenlététől, vállalva mindazt a kockázatot, amely a^távolodással jár. Anélkül, hogy tudatában lennénk, belépnénk az illúziók világába. És minden illúzió hamis. A tudatosságát vesztett mozdulat viszont nem feltétlenül hiábavaló, nem elveszett cselekedet még akkor sem, ha éppen üres szívünk és az értelem szikrája is csak pislákol. A megtörtént tettet önmagában kell néznünk, az a tett önmagában lé-