Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 6 (2000) 3-4. sz.

Gyapay Gábor: Az egyház ereje

keztetéseket. A felvilágosodás más művelői azonban tovább léptek. A deizmus nem tagadta Isten létét. Ő megteremtette a világot törvényeivel, majd a megteremtett és működő világba már nem avatkozik be. A felvilágosodás logikusan jutott el a türelem magatartásához. A türelem a vallások kérdésében a másikkal szembeni megértést és annak elviselését jelentette. Ez a XVIII. század végén valóban be is következett. Természetesen ekkor még nem vált általánossá, de rendkívül jó hatással volt a társadalmi együttélés keresztény követelményeinek a megvalósítására. A türelemnek azonban lehetett egyik következménye a közömbösség is, hiszen lehet olyan türelmes valaki, hogy Istennel nem is törődik. Egy idő múlva ez a közömbösség is feltűnt. Az egyházak általában a felvilágosodással szemben inkább elutasítóak voltak, mint megértőek, annál is inkább, mert a felvilágosodásban a szélsőséges istentagadás is megjelent, bár ez az irányzat ekkor még jelentéktelen volt. A felvilágosodásnak egyik társadalmi mozgalma volt a szabadkőművesség is. Az európai szellemi elit jelentős tagjai voltak ennek az irányzatnak a hívei. A XIX. század a társadalomban a jogi egyenlőséget többé-kevésbé megvalósította, de annál nagyobb feszültségeket idézett elő a gazdasági fejlődés. A tudományok is eddig nem látott eredményeket produkáltak, így az emberi szellemet elöntötte a gőg, a „hübris". Nagyon sokan mindent megmagyarázhatónak tartottak, minden kérdést és vitát pedig megoldhatónak. Ennek a szellemi beképzeltségnek számos megnyilatkozása volt, többek között a marxizmus, amely a társadalmi kérdések radikális megoldásának sémáját dolgozta ki. Ebben hitt, és ennek az alkalmazására törekedett. A munkásmozgalom egy része ezt a irányzatot elfogadta, és a sémát minden társadalmi jelenségre alkalmazta. A vallásokkal szemben a teljes elutasítás álláspontjára helyezkedett, és eljutott a következetes istentagadáshoz. Amikor később politikai hatalomhoz jutott, a vallásüldözés az egyik alapmagatartása lett. Ez az emberiség részére végtelen szenvedést eredményezett. Az egyházaknak pedig új feladatokat adott. Föl kellett ismerni a munkáskérdés jelentőségét. Pozitív segítő lépéseket kellett kidolgozni, és meg kellett szervezni az üldözöttek segítését. A papság egy része nehéz dilemma elé került: hajlandó-e a kommunizmust szolgálni, vagy vállalja-e a konfrontációt. Mindkét esetre számos példa adódott, bár a kiszolgálók jelentős része azzal tette ezt, hogy így esetleg segíthet az üldözötteken, és hozzájárulhat az egyház túléléséhez. Ennek a problémának számos mártírja vállalta a legnehezebb feladatokat. Súlyos probléma adódott abból, hogy a tudományos gőg nagyon sok értelmiségi emberben is az Istentől való elfordulást váltotta ki. Ezt a folyamatot erősítette az egyházak életében jelentkező visszaélések és bűnök észlelése is. Hit és tudomány egyébként hamis - dilemmájából a tudomány mellé álltak. A nagy tévedés abban állt - amit egyébként az egyházak nagyjai Augustinustól Aquinói Tamáson át Kantig - sokszor megcáfoltak, hogy a hit és a tudomány egymással szemben állnak. Amíg a mechanikus világkép sértetlenül megmagyarázta a jelenségeket, addig érthető volt ez a tévedés. A századfordulón azonban megkezdődött a mechanikus világkép összeomlása, ugyanakkor az emberi gőg elvezetett a legszörnyűbb világháborúkhoz és a népirtásokhoz. Jelen korunk tudományos robbanása, amely a nagyság és távolság elképzelhetetlen méreteit föltárja, amely elvezet a végtelenbe, és a parányok világában is egyre mélyebbre jut, minden becsületes gondolkodó embert elvezet Istenhez, az ő teremtő tevékenységéhez. Egyre többen kell, hogy felismerjék a múlt tévedéseit és egyre többen jutnak el ahhoz a vallomáshoz, amit Berzsenyi fogalmazott meg: Isten! kit a bölcs lángesze fel nem ér, Csak titkon érző lelke óhajtva sejt: Léted világít, mint az égő Nap, de szemünk bele nem tekinthet!