Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 6 (2000) 3-4. sz.

Gyapay Gábor: Az egyház ereje

váltott ki. A reformmozgalmak nagy kérdése alapjaiban a vallásos hit és az egyház hatalmi szervezete között feszülő ellentétekből fakadt. Luther sikerét a sajátos történelmi körülmények is elősegítették. A kor viszonyai között az egyház akkori állapotában nem tudta a növekedő igényeket kielégíteni. Ugyanakkor a közállapotok zavaros és züllött viszonya, az erkölcsök általános hanyatlása még inkább kihangsúlyozta az őszintén gondolkodó emberekben az elkeseredést és a nagy vágyat, hogy megfelelő lelki gondozásban részesüljenek. A politikai és társadalmi viszonyok is hallatlan zavarosak voltak. A német császár és a francia király elkeseredett harcot vívtak. Az egyes tartományokban a tartományurak küzdelmei révén a közbiztonság megrendült és a parasztok, de a polgárok élete is elviselhetetlenné vált, ami fokozta a sóvárgást egy tisztább és becsületesebb élet után. Ez azonban nem következett be, mert pusztító parasztháború és a lovagok felkelése csak zavarosabbá tette a viszonyokat. A reformáció azonban ilyen körülmények között is gyorsan terjedt, egyre újabb területeket hódított meg. Luther mindezekben a kérdésekben állást foglalt, önfegyelmet és a vallásos hit tisztaságát követelte. Számos követője, majd tanainak új változatai azt jelezték, hogy a mozgalom mégis a vallás megtisztulását és egy vallási, szellemi igény kiszolgálását jelentette. A reformáció egyházszakadáshoz, vallásháborúkhoz vezetett, amelyek végigsöpörtek Európa országain, de nem vezetett a kereszténység megszakadásához. A tapasztalatok alapján a pápai hatalom is napirendre tűzte a felmerült kérdések rendezését. II. Pál pápa azzal hívta össze a zsinatot Tridentbe (1545-1563), hogy világosan tisztázza az egyház teendőit. Két célt tartottak szem előtt. Meg kell szüntetni azokat az okokat, amelyek a reformációhoz vezettek, vagyis végre kell hajtani a reformot az egyház fejében és tagjaiban. A másik cél azoknak az egyházaknak a felszámolása volt, amelyek a reformáció során létrejöttek. A zsinat az egyház reformálására törekedett, de természetesen a hatalmi kérdéseket nem lehetett, nem is tudta mellőzni. Ez fékezte a reformtevékenységet, holott a világi elem is igen komolyan törekedett a célszerű változtatásokra. Habsburg Ferdinánd 1562-ben azt javasolta, hogy a zsinat vezesse be a két szín alatti áldozást, a nemzeti nyelv használatát, engedje meg a papok nősülését és reformálja meg a római Curiát. Ilyen messzire azonban a zsinat nem tudott elmenni, sőt deklarálta, hogy „a pápa az Isten közvetlen helytartója a földön". Egyébként helyreállította az egyházi fegyelmet, magas szintre emelte a papképzést, nagy súlyt helyezett a püspöki munkára (hívek pasztorálása, a gyülekezetek 5 évenkénti kánoni látogatása). Elrendelte a kötelező heti áldozást, és kimondta, hogy a bűnök bocsánata az egyház hatalmában áll. A protestantizmus elleni harc eszközei az újjászervezett inkvizíció és a tiltott könyvek jegyzékének a bevezetése volt. Rendkívül hatásos volt a Jézus társaság megalapítása és munkába állítása. A rend nemcsak a katolikus egyház hatalmát és tekintélyét növelte meg hatalmasan, hanem nagy szerepet játszott az oktatás fejlesztésében és a keresztény misszióban. Megállapíthatjuk, hogy a XVII-XVIII. század az egyházi élet elmélyülését eredményezte a nagy megújulás révén. Fellendült a nemzeti irodalom, a művészet minden ága, a tudományok, az oktatásügy, és a szeretetintézmények. Árnyékot vetnek erre a folyamatra a különböző felekezetek közötti torzsalkodások, amikbe a politikai hatalmak is nagymértékben belejátszottak. A természettudományok és a filozófia változásai vezettek ahhoz a felismeréshez, hogy a társadalmi formák - amelyeket korábban változatlanoknak láttak - változnak, sőt változtathatók. így a megmerevedett formák helyébe újak jöhetnek. Ez vagy békés úton következik be, vagy forradalommal. így született meg a felvilágosodás gondolatvilága először Angliában, majd Franciaországban, ahonnan egész Európába szétsugárzott. A tan egyik jellemzője a tekintélyek tagadása, amely az előítéletek és az igazságtalanságok felszámolását teszi lehetővé. Az írók mellett Newton új világképe is óriási hatást gyakorolt, mert a világ mechanikus törvényeit világosan megfogalmazta, de ebből ő a szellemi világ irányában nem vont le követ-