Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 6 (2000) 1-2. sz.

Rokonaink - Sait Falk Abasiyanik: Gyerek a siklón - Rubovszky Edit fordítása

ragyogás. Mintha arcát forrás mosná le, és egy fáklya is megvilágítaná. De mindez csak egy pillanatig tart, szinte fel sem tudom fogni. Annyit látok csupán, hogy ezt a nagy fényességet hirtelen elnyeli a gyermek, és az iménti mosoly jelenik meg újra. Most ő kap rajta engem. Látja, hogy őt nézem. Arcáról elszáll a mosoly. Olyan embernek a közönye, egykedvűsége szakad rá, aki már százszor, ezerszer szállt fel az alagútban közlekedő siklóra, de mindig fél, hogy esetleg beomlik az alagút azonban kényszerből mégis utazik. Az ajtók nagy robajjal nyílnak. Hófehér körmű, vézna lábacskáin csoszog. Utolérem. Már kívül vagyunk az alagúton. Először tátott szájjal azon csodálkozik, hogy ilyen gyorsan megérkezett, majd figyeli a két bejáratot és a tömeget, amely este Beyogulu felé száll be a siklóba. Igen, mintha a szájával nézné. Aztán sietve elindul. Nézek utána. Nadrágja szakadt, két bő szárából is sugárzik az öröm. A nadrág fenekére nagy öltésekkel fbivarrt és alul kifeslett folt is mintha arról a boldogságról mesélne, hogy ült a siklón az alagútban. Két sötét lába belevész a tömegbe. Egész lénye arról árulkodott, hogy Edirnekapi kerületben lakik, télen bádogviskóban, nyáron sátorban. Siklót az alagútban embereknek építenek, hogy gyorsan lejussanak a magasból, vagy gyorsan feljussanak. Meg olyan gyereknek, aki boldog, amikor először beszáll a siklóba, de ezt a boldogságot nem akarja kimutatni. Ha ma nem építünk siklót, nem indokolhatom meg azzal, hogy talán nem szeretjük a gyerekeket. Az ilyen okoskodás különc észjárásra vallana. Holott a biztos mondandóm csupán ennyi: - Semmi sem sok, amit nekik adunk. Edirnekapi negyedben ma este egy anya végighallgatja gyermeke történetét arról, hogyan szállt fel a siklóra az alagútban. A gyerek majd panaszkodik: „Egy alak folyton engem bámult a nagy szemeivel, nem hagyott nyugodtan örülni." Azt is elpanaszolja, hogy nem mosolyoghatott az idegenekre, hogy nem villanthatta ki fehér fogait. Mindazt, amit hallott, mindazt, amit a siklón nem mondhatott el, az anyjának fogja elmondani, és anyja is olyan boldog lesz, mintha mellette ült volna a siklón az alagútban. Rubovszky Edit fordítása