Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 6 (2000) 1-2. sz.

Rokonaink - Sait Falk Abasiyanik: Gyerek a siklón - Rubovszky Edit fordítása

SAIT FÁIK ABASIYANIK Gyerek a siklón Sait Faik Abasiyanik (Ejtsd: Szait Faik Abaszijanik.) 1906-1954. Irodalmi tanulmányokat folytat, de kereskedő apja kívánságára Svájcba utazik, hogy kereskedelmi ismereteket tanuljon. Két hét után átmegy Franciaországba, ahol három évet tölt, és csak az irodalommal foglalkozik. Hazatérése után rövid ideig tanár és újságíró, később apjától örökölt vagyonából él Burgaz szigetén anyjával együtt. Egy verseskötete, 13 elbeszéléskötete és két regénye jelent meg. Halála után anyja könyveinek jogdíjából irodalmi díjat alapított, melynek elnyerése ma is rangot jelent egy fiatal író számára. Sait Faik Abasiyanik a török prózairodalom egyik legkiválóbb képviselője. Munkásságával megújította a török szépprózát. Jelentősége nemcsak abban van, hogy az elbeszélést ő emelte mesteri szintre a török irodalomban, hanem az utána következő írónemzedékre gyakorolt hatása is óriási. Az első török író, akinek műveit a belső átélés igazán hitelessé teszi, Sait Faik Abasiyanik írónemzedékének célkitűzéseit így fogalmazta meg: „A ma már régieknek nevezett írók az életet, a társadalmat felülről szemlélik. Nem merülnek bele az életbe, csak a magasból hallatják hangjukat, s így kívánják a társadalmat átalakítani. Ami minket illet, nekünk nincs semmiféle teóriánk a társadalom átalakítására. De mi ugyanazt az életet akarjuk élni a társadalomban, mint mindenki más." Sait Faik azokat a kisembereket ábrázolja, akiket maga körül lát, akiket közelebbről megismer. Érdekli sorsuk, az elesett, letaposott emberek történetében gyakran saját szorongásainak, céltalanságának drámáját éli át. Törökországban a városi kisember az ő elbeszéléseiben válik irodalmi hőssé. Egy-egy elbeszélésben mesterien tudja belesűríteni több tucat ember életének lényeges elemeit. A városi kisember mellett sokat és nagy szeretettel ír a halászokról, a tengerről, a tenger élővilágáról. Gyerek a siklón Semmi sem sok, amit nekik adunk. Mostanában kénytelen vagyok Isztambul egyik külső kerületében tölteni az éjszakákat. Este kilenc után errefelé vaksötét van. A tengerből tör elő a sötétség, és borul rá a környékre. Az egész kerület mély álomba merül. A hűvös szellő hiába keres odakint embert, reggelig csak néma, sötét utcákra, gazdátlan kutyákra, társtalan macskákra lel. Valaha egy görög vállalkozó két nyersolajjal működő dinamója áramot szolgáltatott a kerületnek. A sárga, gyatrafényű »courant continu«, az egyenáram messziről csak az emberek árnyképét rajzolta ki, nem lehetett fölismerni, ki van ott, nem tudta senki, ki az a párocska. A vállalkozó később nem tudott megállapodni a hatósággal, és kikapcsolta az áramot. Fél kilenc után nincs aki tudná, hová vezetnek az utcák. Az itt lakók csak feleségüket szeretik, bezárkóznak otthonukba. Minden jel arra vall, hogy az ablaknál dohányozva gondolják ki ügyeskedéseiket másnapra. Néha a gyerekek petróleumba mártott rongyokból sodort fáklyákkal szabdalják fel a sötétséget, és azok fényénél félelmetes ollójú rákokra vadásznak a tengerpar-