Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 6 (2000) 1-2. sz.
A gondolat vándorútján - Horváth Pál: Meister Eckhart, a keresztény misztika alig ismert klasszikusa
amelynek fragmentumai a teremtés folyamata révén költöznek bele a teremtménybe, hatják át az ember szellemi világának valóságát. Ennyiben a teremtés a szerető Isten önmegismerő életfolyamatának „a létbe való belépése", amely az emberi lélekben válik újból és újból folyamatossá, létezővé. Önmagában Isten számunkra csak a „negatív teológia" útján ragadható meg, hiszen értelmünk számára nem létének tudása, hanem csupán működésének, tevékenységének folytonossága állítható, amiből a létezés fogalma pusztán kizárásos következtetésként adódik. Ide kívánkozik Eckhart cenzúrázott gondolata arról, hogy a világ öröktől fogva van: misztikus értelemben, ha magát a teremtést az időtlen Isten önkifejezése eszközének tekintjük, ezt a gondolat a modern teológiáknak arra a gondolatára rímel, amelyek szerint a Teremtő és a Teremtmény, az Isten és az ember csak egymásra definiálva értelmezhető. A platonikus szellemiség elveinek megfelelően Eckhart szerint Isten „teremtő természet", amely „kiáradás" útján hívja létbe a létezőket, olyan „lélekszikrát" helyezve beléjük, amelyek az örök, isteni létbe való visszatérésre törekednek. Ebben a gondolatban ott kísért Avicenna sok vihart kavart gondolata: az örök és egyetemes lélek/lét az, amely - teremtetlen és időtlen módon - a világ lényegét alkotja, a világ lényege pedig valamilyen titokzatos értelemben a teremtés folyamatában önmagát megvalósító Isten. Ez az Isten Eckhart érvelésében hol lét, hol gondolat, hol mindkettő forrása és titokzatos alapja: ebből a bizonytalanságból nem csupán eretnekségének vádja, de az a késői ítélet is származott, hogy rendszere valójában panteizmus, az Isten-Világ tanításának a korabeli arab bölcselőkhöz hasonló, újplatónikus gyökerekből táplálkozó ideája. Alapvető számára, hogy Isten nem lét, hanem „létfölötti": Isten eszme, amely a Fiúban, mint az Atya szavában válik valóságossá és előle részesedve lép a létezés rendjébe mindaz, amit teremtettnek, valóságosnak láttunk. Némely értelmezők szerint Eckhart Istene Lét, de nem létező: csak teremtő működése folyamatában válik az „idea" puszta valóságából „valódisággá", szentháromságos léte pedig nem ontológiai, hanem tevékeny realitása által mutatkozik meg számunkra. Ide kapcsolódik Eckhart Mester sajátos antropológiája: bennünk, emberekben, teremtményekben az Ige születik meg, Isten bennünk van. „Hogy Isten éppen Isten, annak én is oka vagyok; ha nem lennék én, Isten sem lenne" - mondja, mintegy elővételezve azt a nagyon is modern gondolatot, hogy Isten valójában bennünk létezik, általunk, teremtményei által „van", Isten a „lélek mélysége", az ember az isteni eszme „hasonmása" és „töredéke", létezése pedig nem más, mint sajátos „unió mystica", az isteni valóságnak az emberi létezéssel való különleges, de határtalan egybeesése, azonossága. Isten valójában tehát Eckhart szerint nem lét, hanem lélek: az ember, mint teremtmény lelkébe épülve bontakozik ki igazi létezése, amely nem mást jelent, mint azt az állapotot, amelyben az emberi „rész" isteni „egésszé" formálódik. Ebből a tényből következik az a lelkipásztori meggondolás is, amely áthatja Eckhart egész irodalmi működését: annak a tudata, hogy Isten mindennél közelebb van hozzánk, emberekhez, hiszen Isten bennünk van, Isten általunk - is - van. Az „unió mystica", az isteni és az emberi közvetlen azonosságának gondolata munkál ebben a formulában, az a kitüntetetten „misztikus" elv, amely a keresztény misztika minden valamirevaló elméletében újra és újra alakot ölt. Ebben az elvben az ember Istenhez való radikális hasonlósága is benne rejtőzik: a Fiúság a teremtésben emberi valósággá változik és kijár mindenki számára, aki „jó ember". Eckhart misztikájának lényege éppen itt van: felfogásában nem Isten az, aki - akár a megtestesülésben hasonlatossá lesz az emberhez, hanem az ember képessége és rendeltetése, hogy a teremtés folyamatában megistenüljön, azonossá legyen értelemadó lényegével, teremtőjével.
