Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 6 (2000) 1-2. sz.

Iskola és polgárság - Hafenscher Károly: Merre tart ma a magyar evangélikus értelmiség?

A jézusi kettős kritériumról kell beszélnünk: egyrészt terveznünk kell, másfelől ismernünk határainkat. Ez a jézusi józanság komplementáris látása kettős - hosszú és rövid távra szóló - távlatban. Hosszú távon identitásunkat megőrizve kell figyelnünk a szekularizációra, amely nemcsak érinti, de át is hajtja az egyházi emberek gondolkodásmódját, stílusát, mozgásterét és tevékenységét. Figyelnünk kell a pluralizmusra, amely - ha akarjuk, ha nem - már meglevő helyzet, és ez a szituáció nemcsak sokféleséget, de másságot is jelent. Legyünk tekintettel kisebbségi pozíciónkra, amelybe nemcsak beletörődni lehet; kihívásnak is értékelhető. Szükségszerű, hogy rendszeresen térvesztést emlegetünk? Fel lehet fedezni a diaszpóra helyzet áldását is - Isten a minoritás pozíciójában is tágas térre állíthat. Figyelnünk kell az ökumenikus együttmunkálkodásra; ezt a korábbinál szorosabban kell tervezni. A szűkös felekezeti keretek lehetetlenné teszik hatékonyságunkat. Ez a misszióban, morális kérdésekre adott válaszunkban, társadalmi fellépésünkben éppúgy megszívelendő, mint a bibliafordítás, az alapvető teológiai ismeretek tanítása terén. Megfigyelhető, hogy az örökélet perspektívája mindmáig elhanyagolt ökumenikus tényező, pedig a jövő reménysége nem lehet közömbös. Van közös mondanivalónk a környezetvédelem, az élet tisztelete, az urbanizáció és a megbékélés kérdésköreiben is. Mára minden történelmi egyház felismerte a laikusok döntő szerepét - figyelnünk kell erre. Az inkulturáció közös feladat; az egyháztörténelmet is csak együtt lehet újraértékelni. A népegyházi keretből mi is lassanként kinövünk - a még tetten-érhető barokkos stílus, a szóvirágok, a fellengzős beszéd mindannyiunk hibája lehet; és végül, valamennyiünknek van miből megtérnünk. Egy spanyol katalán bencés, Luis Duch leírja vízióját a jövő egyházáról (nyolc pontját a Mérleg 1999/2. száma közli). Látása szerint a jövő egyháza nem lesz paternalista, férfiközpontú és egymás között acsargó. Ha szükséges, a polgári engedetlenségig is el kell mennie, hitelesen bizonyítva, hogy nem függ az államtól vagy kormánytól. Bölcsnek kell lennie, a Szentírás praktikus bölcsessége értelmében - használható tanácsokat kell nyújtania. A jövő egyháza a béke feltétlen híve, elveti az „igazságos" háború minden elavult indokát. A jelenleginél misztikusabb, ezzel haladja meg az agyonintellektualizált nyugati teológia kísértéseit. A jövő egyházának befogadónak kell lennie, élő reménységben szolgálva. A közéletben részt kell vennie, nem vonulhat ki a társadalomból. A hosszú távlat után figyeljünk a közeljövőre, a küszöbön álló jelenségekre. Korszakos jelentőségű az 1999-es augsburgi Közös Nyilatkozat; ennek elfogadása és megismertetése fontos feladatunk. Hasonló jelentőségű a római katolikus európai püspöki szinódus is. Mindez csak folyamatos - külső és belső - dialógus keretei között képzelhető el. Különösen figyelnünk kell a felekezeti határokat átszelő jelenségekre: ide tartoznak a mindenkit érintő társadalmi feszültségek, a gombamód szaporodó bejegyzett „egyházak", az egyház nélküli keresztények sokasodása (akik Jézusra igent, az egyházra nemet mondanak); a magánüggyé degradált kereszténység széleskörű elfogadása ... a sort még hosszan folytathatnánk. Mindezekben nemcsak problémát lát az egyház, hanem bűnöket és szabadulási lehetőséget is. Komolyan kell vennünk azt a zűrzavart, amiben úttalan embertársaink élnek, de nem magunkra mutogatva, hanem Urunkra, aki valóban Úr mai ügyeink felett is. Segítő hozzáállásra van szükség - fiataljaink főleg gyakorlati útmutatásra várnak. Bonhoefferrel együtt valljuk: Isten nem teljesíti minden vágyunkat, de megtartja minden ígéretét. Ha O hiányzik, mindig hiányérzetünk lesz.