Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 6 (2000) 1-2. sz.

Katolikusok és protestánsok - Giczi Zsolt: „A magyarság lelki egysége felé" A katolikus-protestáns egységtörekvés Horthy-korszakbeli történetéhez

A Szegeden lezajlott esemény feltétlenül előremutató volt abból a szempontból, hogy egy katolikus rendezvényen a protestánsok részvételével és békülékeny hangnemben esett szó a nemzeti és vallási egység ügyéről. Ez új jelenség volt hazánkban, s a néhány évvel korábbi feszült interkonfesszionális helyzethez képest komoly előrelépést jelentett. A magyarországi protestantizmus képviselőiben az egyházak viszonyának javítására szintén meglevő hajlandóság több alkalommal megfogalmazást nyert az 1939-es év során. Jó példa erre az az eszmefuttatás, amely a Protestáns Szemle 1939. júniusi számában jelent meg Karner Károly tollából.

16 A pécsi tudományegyetem Sopronban működő evangélikus hittudományi karának tanára „A keresztyén egyházak sorsközössége" című tanulmányában a történelmi múlt és az aktuális világpolitikai körülmények igen józan értékelését adta. Megállapította, hogy a kereszténység egyházai között a sorsközösség vállalásáról az 1930-as évek végéig alig, vagy egyáltalán nem lehetett beszélni. A keresztény felekezetek egymással versengtek, pedig az újkor egyházellenes áramlatai mindegyiküket fenyegették. A felvilágosodás és a liberalizmus ugyanis valamennyi egyházi közösségre romboló hatást gyakorolt. Ennek ellenére az egyes keresztény irányzatok sokáig azt remélték, hogy a világnézeti harcból kizárólag ők kerülnek ki győztesen, hasznot húzva a többi vallási csoport hanyatlásából. Azonban a 20. század történései élesen megcáfolták ezeket az elképzeléseket: „Oroszország, Mexikó, Spanyolország, némi más változatban a fasiszta Itália és a Harmadik Birodalom és még sok más kisebb arányú, de nem kevésbé jelentős esemény egyformán tanúi és bizonyságai annak, hogy a keresztyén egyházak sorsközösségbe jutottak. Nem az egymásra találás és egymással megbékélés boldogan diadalmas sorsközösségébe, hanem az egyazon harc és szenvedés, a mártírium, az Isten által mindegyikre mért kereszt és ítélet sorsközösségébe. "

17 Karner kifejtette, hogy a szélsőbal- és szélsőjobboldali támadások egyaránt veszélyeztetik a kereszténység valamennyi ágát, s a veszély elhárítása mind nemzetközi, mind hazai vonatkozásban megköveteli az egyházak együttműködését. írásából nem hiányzott az önkritika sem, hiszen a megpróbáltatásokat Isten ítéletének tartotta az egyházak hibás magatartása felett. A kivezető út fontos elemeként jelölte meg a felekezetek közötti becsületes megegyezést. Ennek előfeltételeként kívánatosnak látta, hogy a katolikusok és a protestánsok mondjanak le a kicsinyes vetélkedésről. Külön kiemelte a reverzáliskérdést és az áttéréseket, mint sürgősen megoldandó problémákat.

18 Ugyanakkor hangsúlyozta: „Az Isten által mindjobban ránk mért sorsközösség (sic!) nem kizárólag azt követeli meg az egyházaktól, hogy egymást tiszteletben tartsák és egymás munkamezejét ne tekintsék kisajátítható vadászterületnek. Ennél még sokkal fontosabb, hogy átérezzék egymás örömét és bánatát, hogy támogassák és erősítsék egymást."

19 Az evangélikus teológiai professzor kifejezte azon meggyőződését, hogy a katolikusoknak és a protestánsoknak törekedniük kell a másik fél tanításának és hitéletének megismerésére, mert ezzel elősegíthetik egyházaik tárgyilagosabb megítélését. Karner elismerte, hogy az utóbbi néhány évben a katolicizmusban megszaporodtak a „viszonylagos megértés hangjai" a reformáció követői iránt. Azonban leszögezte, hogy az elvi nyilatkozatokat tetteknek kell követniük. Végül utalt arra, hogy a vegyes vallású Magyarország különösen alkalmas lehet a katolikus-protestáns közeledés munkálására, s ennek jegyében a magyar katolikus főpapok Rómában is sokat tehetnek a keresztény egységügy előmozdításáért.

20 Karner Károly nyugodt hangvételű és helytálló útmutatást adó tanulmányának megjelenését követően a magyarság lelki és vallási egységéről a sajtóban tovább zajló eszmecsere fontos állomását jelentették a Katolikus Szemle című folyóiratban 1940 során napvilágot látott írások. A nagy tekintélynek örvendő egyházi periodika 1940 februári száma közölte Borbély István jezsuita főiskolai tanár „A szétszakadt kereszténység" címet viselő dolgozatát.

21 Ebben a Jézus Társasága szegedi rendi fő-