Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 6 (2000) 1-2. sz.

Katolikusok és protestánsok - Giczi Zsolt: „A magyarság lelki egysége felé" A katolikus-protestáns egységtörekvés Horthy-korszakbeli történetéhez

Endre, Péli József és Szécsi Gyula teológiai hallgatók írták és adták elő.

11 Közülük Lakos Endre nevét érdemes megjegyezni, hiszen a következő években - már felszentelt papként - aktívan részt vett a magyar lelki összefogás vallási vetületével kapcsolatos eszmecserében. A fiatalok vállalkozását támogatta Hunya Dániel, a szeminárium spirituálisa. O ugyanúgy jezsuita szerzetes volt, mint a magyarországi keresztény felekezetek uniójának esélyeiről zajló párbeszédet 1937-ben elindító Bangha Béla. Lehetséges, hogy Hunya nem csupán irányította a teológusok felkészülését az ünnepi eseményre, de talán a téma kiválasztására is ötletet adott nekik.

12 A lelkes szeminaristák levelet juttattak el több vezető protestáns személyiséghez, tájékoztatva őket a nemzeti egység és a felekezeti együttműködés létrehozását illető elképzeléseikről. A tőlük kapott válaszokat aztán felhasználták az előadás végleges szövegének kialakításánál. Maga a jelenet a benne szereplő katolikus káplán és három papnövendék barátja, valamint egy ifjú protestáns lelkész beszélgetésén keresztül először a reformált egyházak egységtörekvéseinek történetét vázolta fel, majd a katolikus-protestáns unió megteremtésének lehetőségeit latolgatta. A felekezeti béke létrehozásának módjaként a szeretet gyakorlását, a kölcsönös megértést és az áldozatvállaló magatartást jelölte meg. Ha ezek mindkét fél részéről megvalósulnak, akkor: „Lesz egység és szent testvériség!!! ... És lesz belsőleg erős új, nagy Magyarország!!!!"

13 Ezen az erős és nagy Magyarországon kimondatlanul is a területi gyarapodással továbbnövekedő országot értették. Hiszen éppen a revízió sikeres folytatása volt az egyik fő cél, aminek érdekében a politikusok és a keresztény egyházak képviselői a magyarság lelki egységének kialakítását sürgős feladatként jelölték meg ebben az időszakban. Bár az életkép megfogalmazóinak és előadóinak jóindulatához nem férhet kétség, mégis meg kell állapítani, hogy a reformáció követőiről alkotott korabeli egyoldalú katolikus véleményt nem tudták meghaladni, csak finomítottak azon. Ennek jó példája, hogy a szereplők úgy látták: a katolikus egyház protestánsok által támadott dogmáit annak hittudósai a napnál világosabban fejtették ki, de a reformált hitet vallók a „csakazért-sem!" lélektani alapállásuk miatt nem fogadják el azokat. Ilyenformán erős túlzásnak kell minősítenünk Hunya Dániel azon megállapítását, hogy a jelenetben a katolikus kispapság „szinte túláradó jóakarattal kezelte a protestantizmus ügyét".

14 Az ünnepségre a katolikus rendezők protestáns vendégeket is hívtak. Azok szép számmal jelentek meg, s Hunya beszámolója szerint elismeréssel távoztak a rendezvényről. Ez a tény minden bizonnyal inkább a katolikus fél részéről tett gesztus értékelésével magyarázható, mintsem a hallottakkal való teljes elégedettségükkel. Glattfelder püspök az ünnepélyes alkalmat záró beszédében elmondta, hogy először meghökkent, amikor értesült a névnapi köszöntőjéül szánt előadás témájáról. Azonban elismerte a magyar lelki egység kérdése felvetésének időszerűségét. Úgy látta, hogy a kényes problémát helyesen világították meg a fiatal teológusok. Majd rámutatott az örök isteni igazságok és az azokat kifejező hittételek tiszteletben tartásának fontosságára a keresztény felekezeti közeledés előmozdítása terén. A nemes cél elérése csak bizakodó és idealista lelkülettel lehetséges - fejtette ki a megyéspüspök. Am kétségtelen - hangsúlyozta Glattfelder -, hogy az országnak nagy szüksége van a lelki szétszabdaltság felszámolására. Biztatta a lelkészi szolgálatra készülőket, hogy fáradhatatlanul munkálkodjanak a magyarság lelki egységének létrehozásán: „Ha hittel, meg nem alkuvó kötelességérzettel s papi lelkülettel fogtok az útra lépni, meg fogjátok találni a kellő eszközöket, amelyek a célhoz vezetnek. Az eszközök egyike a szeretet. Ha azzal indultok el, soha sem azt fogjátok keresni, ami elválaszt, hanem ami összekapcsolja az emberiséget. És ne várjatok, ne várjon senki se arra, hogy a bolsevista roham nyissa ki e haza fiainak a szemét, hogy egymás mellett és nem egymással szemben van a helyünk. Nincs szükség arra, hogy Szent István népe egymást marja, hanem arra van szükség, hogy szeretetben egyesülve munkálja a boldogabb jövőt."

15