Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 6 (2000) 1-2. sz.

Katolikusok és protestánsok - Giczi Zsolt: „A magyarság lelki egysége felé" A katolikus-protestáns egységtörekvés Horthy-korszakbeli történetéhez

GICZI ZSOLT „A magyarság lelki egysége felé" A katolikus-protestáns egységtörekvés Horthy-korszakbeli történetéhez A fenti idézet Kelemen Krizosztomtól származik, aki 1942 karácsonyán ezzel a címmel jelentetett meg cikket a magyar nemzet szellemi összefogásának szükségességéről, s azzal összefüggésben a magyarországi katolikus és protestáns egyházak egymás felé történő közeledésének lehetőségéről a Pester Lloyd hasábjain.

1 Tanulmányunkban ennek az írásnak néhány fontos előzményére kívánunk rámutatni. A pannonhalmi bencés főapát nagy érdeklődést kiváltó megnyilatkozását megelőző események közé tartozik az az eszmecsere, amely 1937-1938-ban zajlott a keresztény felekezetek uniójának megvalósíthatóságáról. Ezt a párbeszédet a korabeli magyar katolicizmus közismert alakja, Bangha Béla indította el, amikor „Keresztény unió?" című tanulmányát 1937 elején közölte a Magyar Szemle nevű tekintélyes konzervatív társadalomtudományi folyóiratban.

2 Ebben a dolgozatában a híres jezsuita a katolikus-protestáns egység megteremtésének esélyeit mérlegelve arra a következtetésre jutott, hogy a két vallási irányzat egyesülése rövid időn belül nem történhet meg, de törekedni kell a közöttük levő ellentétek csökkentésére. A hazai protestáns körök élénken reagáltak Bangha felvetéseire. A Magyar Szemlében és a Protestáns Szemlében (a Magyar Protestáns Irodalmi Társaság kiadványában), valamint egyéb sajtótermékekben többen foglalkoztak az egyházi egység kérdésével 1937 és 1938 folyamán. Körükben találjuk Ravasz László református püspököt, Victor János és Vasady Béla református hittudósokat, illetve Prőhle Károly evangélikus teológiai professzort.

3 Ok valamennyien egyetértettek abban, hogy a dogmatikai akadályok miatt egyelőre nem lehet létrehozni a katolikusok és a protestánsok unióját. Azonban örömmel üdvözölték a katolikus oldalról történt kezdeményezést és készségüket fejezték ki a felekezetközi együttműködés gyakorlati formáinak kialakítására. Bangha Béla - Ravasz Lászlónak és Victor Jánosnak adott válaszában - megelégedéssel vette tudomásul a reformált hitet követők hajlandóságát a keresztény egyházak közötti feszültségek megszüntetésére.

4 A magyarországi katolikusok és protestánsok 1937-1938-as eszmecseréje nem hozott azonnali látványos fordulatot a két vallási csoport kapcsolataiban. Ám a vélemények nyugodt hangú kifejtése olyan békülékeny légkört teremtett az előző években igen erőteljesen vitatkozó és mereven szemben álló felek viszonyában, amely lehetővé tette, hogy a megkezdődött párbeszéd hamarosan újabb lendületet vegyen.

5 Ha arra a kérdésre kívánunk felelni, hogy miért az 1930-as évek végén vetődött fel a magyar katolicizmus bizonyos személyiségeiben a protestantizmussal folytatandó dialógus gondolata, akkor a következő fő okokat kell említenünk: Egyrészt kétségtelen, hogy a Rómához hű egyháziak többségét éppúgy bántotta a kereszténység megosztottságának ténye, mint a reformátori tanok követőit. Másrészt ekkorra a németországi események világossá tették, hogy a kommunizmus mellett a nácizmus is fenyegeti a keresztény felekezetek szabadságát. Ezért Magyarország egyre szorosabb kapcsolódása a hitleri Németországhoz, a belpolitikai élet jobbratolódása és a hazai fasiszta áramlatok megerősödése együttesen mind több katolikus és protestáns egyházi személy részéről eredményezte azt a felismerést, hogy a keresztényellenes erőkkel szembeni védekezés a történelmi egyházak összefogásával