Hafenscher Károly szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 5 (1999) 3-4. sz.
Helyzetfelmérés - Fasang Árpád: Merre van előre? Beszámolóa magyar értelmiség véleményéről
rozzák meg. E felfogás csak ott és akkor lehet magától értetődő, ahol a politika mindeneket elsöprő akaratérvényesítése jelenik meg. Amikor a hitvesi csók és mosoly is a politika által irányított és ellenőrzött. (Lásd Illyés Gyula: Egy mondat a zsarnokságról című versét.) Ahol a valódi demokrácia szellemisége beivódik a társadalom tagjainak idegsejtjeibe, ott a „kultúra mindenek előtt!" jelmondatnak mindeneket megelőző elsőbbsége van. Azért, mert az emberi érintkezés, cselekvés megannyi megnyilvánulása egyúttal kultúrát, kulturálódási is kifejez, közvetít. E szemlélet elterjedésének legnagyobb akadálya, hogy korunkban a kultúra szóval óriási visszaélések történnek. A kultúra fogalma - világszerte - hihetetlen mértékű devalválódáson és deformáción ment keresztül. Sokszor felesleges és túlzott használata miatt nemcsak kiüresedett, megkopott, hanem több esetben, eredeti értelmét elvesztve, önmaga ellentétébe csapott át. Ma már ott tartunk, hogy mindenre, amivel valami jobbat, különbet, „extrát", „szupert" akarunk kifejezni, odabiggyesztjük - mint valami sajátos KERMI-védj egyet - a kultúra szót. A köznyelvben így jelenik meg például a viselkedéskultúra, az üzleti (piaci) kultúra, a fogyasztási kultúra, az öltözködési kultúra, a magatartáskultúra, az étkezési és táplálkozási kultúra, a munkakultúra, a „békekultúra", a szexkultúra, a pornókultúra(?) stb. S akkor mit szóljunk az olyan összetett szavakhoz, hogy elitkultúra, popkultúra, multikultúra, alternatív kultúra? Az ember csak fogja a fejét és valósággal beleszédül abba a zsibvásárba, amely a kultúra piacán körülveszi. Hogyan lehet rendet teremteni ebben az iszonyatos rendetlenségben? Esetleg úgy, hogy visszatérünk a szó eredeti értelméhez. Esetünkben a latin nyelv, a latin kultúra olyan tüneményével állunk szemben, amely titkainál érdemes egy pillanatra elidőzni. A latin colo, colere, colui, cultus azon kevés igék egyike, amelyik az emberi élet teljességét magába foglalja, az embert a földdel és az éggel, a mindenséggel köti öszsze. íme a szó jelentésének szinte végtelen színskálája. Legfőbb jelentése, hogy földet művel. Azon kívül a következőket fejezi ki: lakik, gondját viseli valaminek, ellát, ápol, díszít, nemesít, erényt gyakorol, hűségesen kitart, becsül, nagyra tart, tiszteli a szent dolgokat, s végül ünnepet tart, vallásos eseményen vesz részt. Az ünnepek az ókorban a vetéshez, betakarításhoz és számos egyéb mezőgazdasági munkához kötődtek. Igazodtak a természet ciklikus körforgásához. A kultúra tehát első értelmében az embernek az évente megismétlődő életfolyamatban való aktív részvételét jelenti. Másik értelemben: az ember a létfenntartás dolgait és titkait - a születést, a halált, a táplálkozást a biológiai-lelki egészséget, stb. - transzcendens magasságokba emeli, s ennek igényével igyekszik az életét is megszervezni. (Egy zárójeles, közbevetett megjegyzés kikívánkozik belőlem. Készséggel elismerem, hogy mindig voltak és lesznek olyan emberek, akiket a vallási kérdések teljesen hidegen nagynak, s ettől még nagyon is művelt emberek lehetnek, de ez a tény nem változtat azon, hogy az Anyaszentegyház életében a spirituális és a kultúrát szolgáló tevékenység egybeolvadt és nehezen választható ketté. Ennek hangsúlyozása szerintem fontos, mert az egyháztörténet egyben számos jó szándék és gondolat, meglátás deformálásának veszélyeire is tanít. Érdemes belőlük tanulni. A magyar protestantizmus történetében például volt egy korszak - a kultúrprotestantizmus ideje -, amely intő példa arra nézve, hogy ha valamit eltúloznak, akkor az ki is üresedhet. Az említett irányzat az egyház valódi küldetését a kultúra terjesztésében vélte felismerni, megfeledkezve arról, hogy az Egyház mindenek előtt Krisztus teste, nem pedig kulturális egyesület. Ennek az igazságnak az alapján kívánatos végiggondolni az egyházi közösségek egyébként hasznos és fontos kulturális tevékenységét ma is.) Nem kétséges, hogy mára a kultúrának a korábban említett, a földet és az eget összekötő jelentéstartalma erősen megkopott. Talán ebben rejlik a legfőbb magyarázata annak a paradoxonnak is, hogy a kultúra időközben bizonyos esetekben a
