Hafenscher Károly szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 5 (1999) 3-4. sz.

Figyelő - Simonyi Károly: A fizika kultúrtörténete (Gegus Ernő értékelése)

Krisztus szerelmében élhettem át, csaknem hat évig „edződve" odakint. 1950 végétől itthon vészeltem át a négy, úgyszintén nem könnyű évtizedet. Isten kegyelme megengedte azt is, hogy az elvesztegetettnek látszó évek-évtizedek hitben, családban, emberségben, sőt szakmai pályán is az 0 ajándékaival teljenek meg. A legutóbbi években a tudomány és a hit kapcsolatával foglalkozó több, magyar nyelvű könyv jelent meg egyházi kiadóknál. Ezek újból megerősítettek abban, hogy a tudomány éppúgy egésze az emberiség kultúrkincsének, mint a művészet vagy a bölcselet (filozófia) és az istenhit világa. Örömmel vettem kézbe Simonyi Károlynak ezt a nagyszerű, enciklopédikus kézikönyvét, amely igazi polihisztor műveként hitelesen mutatja be az emberi szellem sokágú fejlődéstörténetét. A könyv szerkezete a szerző sokoldalú kultúrafelfogását szolgálja: a széles olvasóközönségnek szóló főszöveghez apró betűs (kívánság szerint átléphető) anyag mélyebbre nyúló magyarázatokat ad meg; különösen értékesek a raszter-alátéttel kiemelt gazdag idézetek a tudománytörténet tárházából. Meg kell azonban jegyeznem, hogy esetenként túl mélyre nyúlt a szerző az igen nehéz szakmai - matematikai és fizikai - magyarázatokban. A Bevezetés a fizika mai értékelését tárgyalja, elutasítva a kétféle műveltség nézetét; a görög bölcselőktől Heisenbergig terjedő diagram szerint a fizikai ismeretek és a filozófia művelésének intenzitásviszonyai nagyjából együtt futnak. A tudomány a valóság megismerésére egyaránt alkalmazza az indukció és a dedukció módszerét, a kísérletezést a következtetésekkel összekapcsolva, az axiómákat és paradoxonokat vizsgálva. A szerző rámutat a fizika fejlődésének lehetőségeire és határaira, valamint az etikai határok átlépésének veszélyeire. A fizika korszakait jól megválasztott sémák szerint osztotta fel, az antik örökségtől kezdve (Kr. e. 600, centrális egyéniség: Arisztotelész), a hit vezérletén (Aquinói Tamás), az empíria uralmán át (Galilei, Descartes), a klasszikus mechanika és elektrodinamika kiteljesedéséig (Newton, Maxwell), végül a 20. század fizikáját jellemző relativitás és kvantummechanika fogalmai révén (Planck, Einstein, Heisenberg). Az 1. rész megismerteti az olvasókat a tudomány kezdeteivel a nagy folyamok menti kultúrákban. Egyiptom tízes számrendszerét megőrizték a fennmaradt papirusztekercsek, ezekről számolási példákat is bemutat a szerző. Fejlett geometriai ismereteikről a piramisok pontosan szerkesztett építményei tanúskodnak. Mezopotámia ékírásos táblái a hatvanas számrendszert írták le, és a babilóniaiaktól ered a helyi érték használata (ez később áttételeken átjutott el Európába). Köztudott, hogy a matematika mellett mind a két kultúra fejlett csülagászati (asztrológiai) ismeretekkel rendelkezett. A görögök már ezeknek a fejlett kultúráknak az eredményeire építhettek. „A görög filozófia és természettudomány a kisázsiai és itáliai gyarmatokon indult meg." Az 1.2-1. szemléletes ábrán jól ismert nevek sora helyezkedik el, Püthagorasztól Démokritoszon, Platonon, Arisztotelészen, Thalészen, Arkhimédészen és másokon át az alexandriai iskoláig. „A görög tudomány dicsőségét hirdeti az a tény, hogy néhány eredményük mind a mai napig fennáll, és iskoláinkban, a középfokú oktatásban, de néha az egyetemi szintű oktatásban is tanítjuk őket." ('Már a görögök is - így kezdte gimnáziumi fizika-tankönyvünk is!) A pitagoraszi „számmisztika" érdekességeit is felvonultatja a könyv. „A görög tudomány, rögtön indulásakor, a legnehezebb kérdésre kereste a választ: miből áll a világ, mi az őselv, a világot összetartó princípium." (Lásd Démokritosz atomelméletét.) Részletesen taglalja a könyv az arisztotelészi világkép jellegzetességeit a kozmosz, a mozgás és az anyag tekintetében, hosszan idézve Arisztotelész Metafizikájából. A hellenizmus szaktudósai sorában kitűnt Arkhimédész mint matematikus, fizikus és mérnök; Eukleidészt geometriája tette híressé; Ptolemaiosz viszont az égitestek fizikáját kísérelte megalkotni, és másokkal együtt számításokat végzett a Hold, a Nap és a Föld átmérőjére és egymástól való távolságára vonatkozólag. A hellén mérnöki tudomány szellemes eszközöket is kitalált geometriai és asztrológiai célokra. A rómaiak a geometria fejlődéséhez semmivel sem járultak hozzá, viszont közművek (épített utak, vízvezetékek, fürdők stb.) létesítésével a birodalom működtetését szolgálták. Nagy Sándor birodalmának széthullásával a görög városállamok is szétestek. A hanyatló hellén vüágot a pesszimizmusból, az asztrológia képtelenségeiből Augusztinusz hitvilága szabadította ki. (Hosszú idézetek Szent Ágoston vallomásaiból.) A 2. rész az ókori társadalom átalakulásának bonyolult folyamatait vizsgálja. A Római Birodalom hatalma, gazdasága a rabszolgasággal nem volt fejleszthető vagy fenntartható. Az ókor tudományát viszont Róma nem tudta gyakorlattá tenni, így Európát a népvándorlás viharai után az arab expanzió fenyegette. Az antik örökséget az arabok vitték tovább a középkorba, a hindu matematikával együttesen (algoritmusok, algebra, egyenletrendszerek). A Kelet-Római Birodalom (Bizánc) hatalmával szemben a Német-Római Birodalom körében szerveződött meg hosszú vajúdás után a nyugati kereszténység, amely-