Hafenscher Károly szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 5 (1999) 3-4. sz.

Figyelő - Simonyi Károly: A fizika kultúrtörténete (Gegus Ernő értékelése)

ben az egységes latin nyelvű kultúra, természetfilozófia és tudomány (egyetemek), hit (szerzetesek, kolostorok munkaközösségei), művészetek (reneszánsz, Leonardo), könyvnyomtatás, a fizika a mechanikában és az asztronómiában felvirágzott. A 3. rész az Újkor világának megszületését taglalja. A számmisztika és valóság öszszefüggésében visszanyúlnak Platónhoz és a pitagoreusokhoz. Az égi és a földi fizika egyesítésében Arisztotelész nyomán a nagy tudósok szerepelnek műveikkel: Kopernikusz, Giordano Bruno, Kepler, Galilei, Descartes (kozmogóniai), Huygens, Newton. A fénytörés jelenségét leírja a DescartesSnell törvény és a Fermat-elv. Igen érdekesek a tudósok közötti vitákra vonatkozó idézetek, Torricelli kísérlete és Pascal tisztázása. Pascal Hidrosztatikai törvénye, geometriai tétele és matematikai háromszöge mellett jelentős vallásfilozófiai műve is (Gondolatok). Newton után a század legfegyelmezettebbnek, legkritikusabb szelleműnek és a legtöbb konkrét eredményt felmutató fizikusának tartott Huygens munkáiból részletes anyagot közöl a könyv a lejtőn mozgásról, ütközésekről és az ingák lengéseiről. Newton világképéről, filozófiájáról és Principiájából vett részletes idézetekkel méltón emlékezik meg a szerző. A 4. rész a klasszikus fizika kiteljesedéséről szól. Newton és Huygens hosszú vitáját a fény részecske- vagy hullám-természetéről végül a két felfogás egyesítése oldotta meg. Nagyon tanulságosak a fény kettős természetét kerülgető, óvatos megfogalmazásokról szóló részletes idézetek. Ezután nagy matematikusok soráról olvashatunk az újkori matematika legjelentősebb lépéseivel, a differenciál- és integrálszámítás bevezetésével kapcsolatban. Függvényeket írtak fel a változó sebességű mozgások vizsgálatára, határértékek meghatározására. Newton után Euler, Lagrange és mások a mechanika továbbfejlesztésén munkálkodtak. Az új eszmék a felvilágosodott gondolkodás filozófiáját is létrehozták (az ész százada: 18. sz.). A következő század tudósai már az elektromágneses jelenség felfedezésével az áram és a mágnesség összefüggéseit, az elektromágneses tér sajátságait is felderítették (Coulomb, Volta, Ampere, Ohm, Faraday, Maxwell, Hertz stb.). Maxwell egyenletei alapján Young felismerte a fény elektromágneses hullám természetét, Fresnel pedig a jelenségek teljes matematikai leírását adta. Fontos lépést jelentett a hő és az anyag mozgása közti kapcsolat révén az energia megmaradásának és a kinetikus gázelméletnek a felfedezése, majd a termodinamika második főtételének megfogalmazása. Ehhez kapcsolódott az entrópia mint állapotjelző, a statisztikus folyamatokban pedig a valószínűség fogalmának bevezetése. Az anyagszerkezet kémiai megfogalmazása során megszületett a Rutherford-Bohr-féle atommodell. Az 5. rész a 20. század fizikáját foglalja össze. A tudományos előzmények a század legelején zárt, abszolút rendszernek látszottak, de számos ponton megválaszolatlan kérdések jelentek meg - amint a szerző idézi Lord Kelvin 1900-ban tartott előadásából. Ebben a közegben jelent meg 1905-ben Einstein relativitáselmélete - természetesen nem minden előzmény nélkül (Lorentz, Einstein, Poincaré), amely szerint nincs a világegyetemben egyetlen kitüntetett, abszolút inerciarendszer sem. Tömeg-energiaekvivalencia; téridő relativitása; kvantumelmélet, Planck-féle hatáskvantum; Bohr „klasszikus" atomi kvantumelmélete; Heisenberg mátrixmechanikája, Schrödinger-féle hullámmechanika; kvantum-elektrodinamika, operátorok; kauzalitás és rejtett paraméterek, Neumann János; a klasszikus fizika érvényességi tartománya; magszerkezet, neutronok, radioaktivitás (Rutherford); maghasadás, láncreakció, fúziós energia (csillagok fűtőanyaga) - mindezek új szemléletet hoztak a fizika, az egész tudomány világába. Tudomásul kell vennünk, hogy a szélsőséges feltételek között, a nagy energiák tartományában (atomreaktorok, atombomba, elemi részekre bontás, gyorsítók, kvarkok stb.) már nem boldogulhatunk a klasszikus fizika determinisztikus ismereteivel, ugyanakkor a mindennapi élet technikájában érvényesen használhatjuk a klasszikus tudomány eredményeit, fogalmait és eszközeit. A könyv utolsó fejezeteiben a szerző a modern fizika legfontosabb témáival foglalkozik: az elemi részek tulajdonságaival, a szimmetriaviszonyok jelentőségével, a négy alapvető kölcsönhatás szerepével - a leggyengébb gravitációs, a gyenge, az intenzívebb elektromágneses és az erős kölcsönhatással. Fontosnak tartja ez utóbbiak egyesítését célzó Standard elmélet kidolgozását. A csillagászat óriási fejlődése révén (a csülagkeletkezés reális módozatai, a Hubble teleszkóp teljesítőképessége, rádiócsillagászat, Holdra szállás, neutrinócsillagászat, a világűr háttérsugárzása, pulzárok, kvazárok, fekete lyukak felfedezése) egyre nagyobb tér nyílik a jövő tudományának alkalmazására a világegyetem keletkezéséről alkotott elgondolásokban (ősrobbanás, inflációelmélet és mások). A Fizika kultúrtörténetében a szerző szédítően gazdag anyagot nyújt az olvasónak a természettudomány és a szellemtudomány, a filozófia, valamint általánosságban az emberi kultúra fejlődéséről, a történelem, irodalom és a művészetek vonulataiba ágyazva. Igen nagy számú, jól szerkesztett ábra teszi világossá a tudnivalókat. Az anyag szemlélteté-