Hafenscher Károly szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 5 (1999) 3-4. sz.

Mai jelenségek - Kiss Miklós: Várakozásaink az ezredfordulón

Ián szándékos terrorcselekményekre kerül sor, és ezzel párhuzamosan a hisztérikus világvége-hangulat erőszakos cselekedetekre ragadtatja a labilis idegzetű embereket. A millenniumi kollektív őrületben akadhatnak, akik elveszítik önuralmukat és túszokat ejtenek, vagy vadul lövöldözni kezdenek maguk körül. Talán emberileg magyarázható ez a felfokozott várakozás, hiszen más századfordulók is megkülönböztetett figyelmet váltottak ki a társadalomban, de személy szerint én nem tartozom azok közé, akiknek a 2000. január elseje többet jelentene, mint jelentett 1999. január elseje. Tény, hogy magam is várakozással tekintek az ezredforduló felé, de nem nagyobb várakozással, mint más évfordulók felé. Nehéz választ adni arra a kérdésre, hogy mit vár egy lelkész-újságíró az ezredfordulón. Nehéz, mert kívánságok szintjén sok minden megfogalmazódott már bennem, de a realitások gátat szabnak a kívánságoknak. Ha mégis meg kellene fogalmazni várakozásaimat, akkor azt három gondolat köré tudnám csoportosítani: 1. Nyugodtabb légkört társadalmunkban és egyházunkban. 2. Higgadtabb hangvételű vitákat és indulatmentesebb emberi kapcsolatokat. 3. A polgári és keresztény értékek megerősödését. 1. Nyugodtabb légkört társadalmunkban és egyházunkban Komoly megrázkódtatással járó évtizedet hagyunk magunk mögött. A negyven éven át üres légvárakra épülő szocializmus megbukott, mert az emberek nagy részének elege volt a hazugságokból és változást igényelt. Bizonyára sokan nem gondoltak arra, hogy a változások ilyen drámai következményekkel járnak. Sokan optimistán tekintettek a rendszerváltozás elé. Úgy hitték, hogy csak rövid ideig tart az átmenet állapota, és hamarosan úgy élhetnek majd, mint tőlünk nyugatabbra. A határnyitás után, amikor a Németh-kormány nem állította le a világútlevéllel párosuló valutakiviteli engedélyezést - ami egyébként súlyos mérleghiányt okozott - megkezdődött az úgynevezett „Gorenje-roham", amit volt szerencsém kívülálló szemlélőként a határ közeli Mosonmagyaróváron átélni. A sok, még nyugaton nem járt embert szinte sokkolta az az életszínvonal, amit Ausztriában tapasztalhattak. Ügy gondolták akkor, hogy ez a Kánaán nálunk is hamarosan bekövetkezik. A rideg valóság azonban nem igazolta ezeket a reménykedő várakozásokat. Sőt, a „legvidámabb barakk" önbecsapó viszonyaihoz szokott emberek azt tapasztalták, hogy anyagi helyzetük egyre rosszabbra fordul. A gondoskodó állam hamis képe egyik pillanatról a másikra szertefoszlott. Átalakultak a tulajdonviszonyok. Kialakult az új tulajdonosi réteg, akik korábbi kapcsolataikat kihasználva átmentették politikai hatalmukat a gazdasági szférába, és rövid idő alatt hihetetlen vagyonokra tettek szert. Méghozzá tisztességtelenül, korrupciókkal. Velük szemben ugyanakkor egyre nagyobb tömegek szegényedtek el, nőtt a reménytelenül leszakadók tömege, szaporodott a frusztrált, irigykedő és csalódott emberek száma. Az ilyen, néhányszor tajtékos hullámokat verő átalakulás nem múlhatott el nyomtalanul a médiában sem. A liberális médiaértelmiség fenyegetve érezte magát. Féltette pozícióit. Ezzel is magyarázható az az eléggé el nem ítélhető stílus, ahogy az első szabadon választott kormányunkat és személy szerint Antall József miniszterelnököt négy éven át támadta, és előkészítette a szocialistává avanzsált egykori kommunisták visszatérését a hatalomba. Ez, a polgári kormánnyal szemben érzékelhető zsigeri gyűlölet, igaz, egyre súlytalanabbá válva, ma is jellemzi a balliberális véleményformálók többségét, de erről majd később. A nagy megrázkódtatásokkal járó változások egyházunkat sem kerülték el. A negyven évnyi, templomfalakon belülre kényszerített időszak után, hirtelen szélesre tárult a kapu, és egyik pillanatról a másikra hihetetlenül megnőtt az egyházak szolgálati területe. Talán felkészületlenül is ért bennünket ez a nagy változás. Sem