Hafenscher Károly szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 5 (1999) 3-4. sz.

Múltunk újraértékelése - 25 éve hunyt el Keken András - hatása mégma is érezhető

2. Tisztaszívű ember volt. Szerette a gyerekeket, szerette az ifjúságot és figyelt rájuk, szerette az árvákat és üldözötteket, az elesetteket és az öregeket - mert szerette az Istent. Az úgynevezett karitatív egyházi munkát nemcsak helyeselte és támogatta, hanem szervezte is: Hódmezővásárhelyen és Budapesten. Ez a tisztaszívű ember békét akart teremteni maga körül, embereket próbált egy nevezőre hozni, ha kell, hát kompromisszumok árán. Rá számítani lehetett mindig, munkában és társaságban egyaránt. Szellemes volt és nagyvonalú. Ha sárral dobálták meg, lerázta magáról a ráfröcskölt piszkot. Kedves, sokat idézett aranyjánosi sorai még fülembe csengnek: Az életet már megjártam... ha egy úri lócsiszárral találkoztam s bevert sárral - nem pöröltem - félreálltam, letöröltem. Hálát adok Istennek, hogy egy zavaros, indulatos, sok piszkot ránk fröccsentő korban ismerhettem ezt a tisztaszívű lutheránus puritánt, Kéken Andrást. 3. Tisztakezű ember volt. Nem tapadt kezéhez szenny. Akkor sem, amikor voltak, akik üldözöttek kereszteléséből gazdagodtak meg, akkor sem, amikor lelkészként nem szolgálhatott, egyszerű fizikai munkát, majd bérelszámolást vállalt. A hatvanas években, amikor nálunk még az úgynevezett Pesti hivány volt érvényben, nekünk volt az egykori Pesti Egyházban (7 lelkészi körében) a legkisebb a fizetésünk (2.100.- Ft neki, 1.900.- Ft nekem), minden természetbeli nélkül. Fülem hallatára mondta egy jómódú vidéki kollegánk: Te Bandi, ha nekem nem adnak 6.000.- Ft-ot, én fel sem megyek a szószékre. Kéken András felment a szószékre, és az oltár előtt is tiszta kezeket emelt fel az Úrhoz. Nemcsak csiszolt stílusa, rendszeres készülése, de tiszta keze is vonzó volt sokak számára. Tudott bővölködni és tudott szűkölködni is - ezért is volt hitele szavának. A Deák tér anyagi helyzete nemcsak azért volt rendben, mert életveszélyes volt bármi hibát is elkövetni (hiszen minden mozdulatunkat figyelemmel kísérték, sőt lestek), de híveinkben is természetes bizalom élt financiális tekintetben is. S ma ezt, amikor a korrupció világjelenség - és Magyarország sem kivétel -, jó és hasznos megemlíteni. A tiszta kéz még nem keresztény erény, nem is a Lélek gyümölcse, egyszerűen a iustitia civilis-hez tartozik, a polgári tisztességhez, de az egyházban is kötelező. 25 év után mindjobban és jobban látom, hogy a munkatárs számára Kéken András ajándék volt - ez a tisztafejű, tisztaszívű, tisztakezű ember. Isten ajándéka. Jelenség, nem mítosz, nem legenda, nem mesehős. O, aki nagyon komolyan vette a keresztény mondanivaló mitologiátlanítását (Bultmann koncepcióját), biztosan nem engedné, hogy mítoszt fonjanak köréje... Még ma is látom házunkban járva, lépcsőkön kapaszkodva, amint ballag a folyosón, bekanyarodik, kimért léptekkel halad a hivatalba, nem csoszog, ahogy Weltler Jenő tréfásan szokta neki mondani, - hanem ballag, jellegzetes, megfontolt lépteivel. Számomra ez a ház még ma is vele, és a többi egykori munkatársammal népes igazán... Szívből kívánom, hogy a Magyarországi Evangélikus Egyháznak, és benne a budapesti evangélikusságnak még sok ilyen tisztafejű, tisztaszívű, tisztakezű lelkésze legyen a jövőben is, aki nem kereste a maga dicsőségét és nem is érte annyi közéleti megtiszteltetés sem, amennyit érdemelt volna - ez hát nem is torzította jellemét, változtatta emberségét. O, a latintanár ismerte a mondatot: Honores mutant mores. Ezért is idéztem, és ezért nem volt laudatio, amit mondtam, hanem hálaadó imádság. Te Deum laudamus. Téged Úristen dicsérünk Kéken András munkatársunkért, Krisztusban testvérünkért. Köszönöm az alkalmat, hogy elmondhattam szavaimat. Budapest, 1999. május 22. HK